Most három ügyet kifogásolt Brüsszel, hatvan napot adott a kormánynak

Három magyar kötelezettségszegési ügyben döntött csütörtökön az Európai Bizottság a korábban indított eljárások új szakaszba léptetéséről, az energiahatékonysági irányelv végrehajtása, az illegális fakitermelés és az elektronikus útdíj terén lát hiányosságokat a brüsszeli testület. A kormánynak mindhárom ügyben 60 napja van arra, hogy válaszoljon a bizottság észrevételeire.

Mindhárom területen úgynevezett indoklással ellátott véleményt küldött Budapestre a bizottság, ami a kötelezettségszegési eljárás második szakaszát jelenti.

Az energiahatékonyság terén a bizottság közleménye megjegyzi, hogy Magyarország úgynevezett kiegészítő véleményt kapott, mert Brüsszel az irányelv átültetésében lát kifogásolnivalót, viszont ezzel visszavonja korábbi döntését, amellyel ebben az ügyben már bíróság elé citálta volna Magyarországot. Az energiahatékonysági irányelv célja, hogy a tagállamok a 2014-tól 2020-ig tartó időszakban teljesítsék az uniós energiamegtakarítási célokat. A jogszabály átültetésének határideje tavaly júniusban járt le.

Az illegális fakitermelés területén Magyarország mellett Görögország is levelet kapott Brüsszelből. 2013 óta uniós irányelv tiltja, hogy az unió egységes piacán illegálisan kitermelt fát értékesítsenek. A magyar szabályozás hiányosságai miatt Brüsszel májusban indította el az eljárást, amely most a következő szakaszba lép.

Az elektronikus útdíjjal kapcsolatban a bizottság úgy véli, hogy a magyar rendszer nincs összhangban az úgynevezett európai elektronikus útdíjszolgáltatással. Ez azt tenné lehetővé, hogy az autósok egyetlen szolgáltatóval szerződve egész Európában automatikusan fizethessék az útdíjat egy, az autóba szerelt berendezéssel. Az uniós szabályok értelmében ennek lehetőségét minden olyan országban fel kellene kínálni minden nagyobb jármű üzemeltetőjének, ahol létezik elektronikus útdíjfizetési rendszer.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.