Morales: Obama határolódjon el Rózsa Florestől

Arra sürgette Barack Obama amerikai elnököt szombaton, az Amerikai Államok Szervezetének (AÁSZ) Port of Spain-i csúcsértekezletén Evo Morales bolíviai elnök, hogy ítélje el az ő ellene hazájában (Bolíviában) szőtt összeesküvéseket.

Morales, aki azt állítja, hogy ellene irányuló merényletkísérletet hiúsítottak meg hazájában, felkérte Obamát, amikor az latin-amerikai országok vezetőivel találkozott, hogy "nyilatkozzék meg ezzel a súlyos merénylettel kapcsolatban".

A bolíviai elnök szerint az ő életére törő terrorista csoportot csütörtök hajnalban felszámolták. A csoport lelőtt és letartóztatott tagjai között egyaránt vannak magyarok. A helyi hatóságok állítják, a bandát Eduardo Rózsa Flores vezette. Csakhogy az illetékesek verziójával valahogy semmi sem stimmel.

A kapcsolatok javításának lehetősége az amerikai kormányzat kezében van - hangoztatta Morales a sajtó előtt.
A bolíviai elnök a latin-amerikai radikális baloldal táborába tartozik, és rendre azzal vádolja Washingtont, hogy ellenzékét támogatja. Tavaly Morales kiutasíttatta az országból az Egyesült Államok La Paz-i nagykövetét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.