Montenegró kész felülvizsgálni Koszovó elismerését?

A montenegrói kormány kész újból a parlament elé vinni a koszovói függetlenség elismerésének kérdését, ha a hágai Nemzetközi Bíróság úgy dönt, hogy a volt szerb tartomány önállóságának egyoldalú kikiáltása megsértette a nemzetközi jogot - jelentette ki Milo Djukanovic montenegrói miniszterelnök a Blic pénteki számában.

A belgrádi újságnak nyilatkozó politikus ehhez azonban hozzáfűzte, hogy nem számít az események ilyen alakulására. Mint mondta, Montenegró nem "hirtelen felindulásból" döntött tavaly Koszovó függetlenségének elismerése mellett, hanem hosszú mérlegelés eredményeként.

"Erről a kérdésről beszélgetve többször figyelmeztettem szerb barátaimat arra, hogy nincs értelme egy olyan harc folytatásának, amelyet az elődeik már elveszítettek" - fogalmazott Milo Djukanovic. "Már 1999-ben, az ENSZ BT 1244-es határozatának megszületése után világos volt számunkra, hogy Szerbia mindenfajta állami irányító szerepét elvesztette Koszovóban. (...) Én magam tanúja voltam annak, hogy Boris Tadic (a jelenlegi szerb államfő) visszautasításban részesült Pristinától, amikor el akart menni Ibrahim Rugova (Koszovó első államfője) temetésére" - idézte fel a pár évvel ezelőtti eseményeket a miniszterelnök.

Milo Djukanovic szerint Podgorica bármelyik pillanatban kész kinevezni új belgrádi nagykövetét, aki a tavaly - a koszovói függetlenség kikiáltása után - nemkívánatos személlyé nyilvánított diplomatát felváltja.

Montenegró Macedóniával csaknem egyszerre ismerte el Koszovót, s ezt a lépést Belgrádban nagyon zokon vették a Szerbiához közel állónak tekintett országok részéről. Mindkettő nagykövetét persona non gratává nyilvánították, ami rajtuk kívül nem történt meg a Koszovót eddig elismerő hatvan ország egyikének vezető diplomatájával sem.

A hágai Nemzetközi Bíróságot Szerbia kérte fel arra, hogy mondjon véleményt Koszovó önállóságának kikiáltásáról. Belgrád biztosra veszi, hogy számára kedvező döntés fog születni, s nagyon sokat vár tőle, holott már több ország jelezte, hogy az ENSZ-intézmény ítélete nem változtat Koszovóval szembeni magatartásán.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.