Montenegró előnnyel indul a NATO-ba?

Németország nem fogja akadályozni Montenegró NATO-csatlakozását – nyilatkozta Pius Fischer, Németország montenegrói nagykövete a podgoricai Atlas Televíziónak. A nagykövet ezzel a kijelentésével cáfolta a Dan című lap állítását, miszerint a német kormány szóvivője, Steffen Seibert arról beszélt volna, hogy bár sok ország vár erre, jelenleg nem látja szükségét a NATO keleti bővítésének.

Fischer szerint a német kormányszóvivő megjegyzéseit a sajtó rosszul értelmezte és kiragadta a szövegkörnyezetből, amelyben Seibert még csak említést sem tett sem Montenegróról, sem egyetlen más országról. A német nagykövet mindehhez hozzátette, hogy ha a NATO walesi csúcsértekezletén napirendre kerül a bővítés kérdése, minden egyes jelöltet külön értékelnek majd, de Montenegró lesz az első ország, amelyet az Észak-atlanti Szövetség felvesz a soraiba.

Fischer szerint az ország sikerrel hajtja végre az Európai Unióhoz és a NATO-hoz való csatlakozás által megkívánt reformokat, az ez irányú politikai akarat is nyilvánvaló, de ennek ellenére még sok a feladat. Ezek közül a nagykövet az újságírók elleni támadások megszüntetését emelte ki legfontosabbként.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.