Molotov-koktéllal reagált a Putyin-ellenes megnyilvánulásokra

Cseh internetes portálok értesülései szerint Prágában letartóztattak egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy június 7-én, hajnalban Molotov-koktélokat dobott Martin Stropnický cseh védelmi miniszter prágai házára.

Az illető orosz nemzetiségű, ideiglenes tartózkodási engedéllyel él Csehországban. Érdeklődésünkre Tomás Hulan rendőrségi szóvivő ezt az értesülést nem erősítette meg, de nem is cáfolta.

www.novinky.cz úgy tudja, hogy a palackokon talált ujjlenyomatok, illetve szagminta alapján jutottak el ahhoz a személyhez, aki már néhány héttel korábban, a szélsőségesek brnói tüntetésén került a rendőrébe, ahol rasszista jelszavakat kiabált.

Mostani kihallgatása során állítólag beismerte a tettét, amelyet azzal magyarázott, hogy így akart tiltakozni a védelmi tárca vezetőjének amerikabarát és Putyin-ellenes megnyilvánulásai miatt. Bevallotta azt is, hogy több fenyegető e-mailt is küldött a miniszternek.

A tettes négy, benzinnel töltött palackot dobott az utcáról a házra, amelyek a teraszra estek, de nem mindegyik gyulladt be, ezért a keletkezett tüzet a személyzet gyorsan eloltotta. Senki sem sérült meg, a tárcavezető nem tartózkodott otthon. A cseh média legújabb információit a miniszter a rendőrségi nyomozás végleges lezárásáig nem volt hajlandó kommentálni.

- Sajnos, ez a provokáció is igazolja, hogy Csehországban is radikalizálódnak bizonyos szélsőséges csoportok, amelyek az elmúlt hetekben már több fenyegető levelet küldtek a miniszternek. Ezért is indokolt az elővigyázatosság és a szükséges biztonsági intézkedések foganatosítása – nyilatkozta lapunknak Jan Pejsek, a védelmi tárca szóvivője

Csehországban az elmúlt év végén Andrej Babis kormányalelnök, gazdasági miniszter lakásának címére érkezett gyanús küldemény, amely halálos mennyiségű mérget tartalmazott. A csomagot Szlovéniában adták fel. Néhány nappal később Milan Chovanec belügyminiszternek küldtek levélben ciánt tartalmazó port. Mindkét esetben a biztonságiak megsemmisítették az életveszélyes anyagokat. Nemrég Milos Zeman is kapott a Hradzsinban fehér port tartalmazó levelet, amelyről azonban kiderült, hogy porcukor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.