Molesztálják a menekült gyerekeket Európában

A menekülteket ért szexuális bántalmazásra hívta fel a figyelmet az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága.
Csak ebben az évben több, mint 644,000 menekült érkezett Európába. Kicsivel több, mint harmaduk - 34 százalékuk - gyerek, vagy nő, akik különösen kiszolgáltatottak a különféle bántalmazásoknak amíg áthaladnak Európán - jelezte az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága.

„Az Európán áthaladó menekült gyerekek esetében a az erőszak és a molesztálás kockázata a legmagasabb. Különösen igaz ez a túlzsúfolt befogadóállomásokra, vagy azokra a helyekre, parkokra, állomásokra és buszpályaudvarokra, ahol a menekülteket összegyűjtik” - mondta el egy sajtótájékoztatónk Genfben Melissa Fleming szóvivő. „A tanúvallomások és a jelentések, amelyeket kaptunk beszámolnak arról, hogy a gyerekeket szexre kényszerítik a túlélésük érdekében. Vagy azért mert az embercsempészeknek kell így kifizetni az útiköltségüket, mert elfogyott a pénzük, vagy azért mert elrabolták őket.”

Fleming kiemelte, hogy különösen a felnőtt kísérő nélküli gyerekek vannak kitéve ennek a veszélynek, akikről nem gondoskodnak szülők vagy egy rokon. Bizonyos országokban ráadásul le is tartóztatják őket, ahol felnőttekkel összezárva tartják őket, ami még nagyobb kockázatot jelent.

A menekült nők, akik egyedül utaznak szintén nagy veszélynek vannak kitéve. Éjszaka, ismeretlen utakon utaznak, gyakran olyan helyeken kénytelenek megszállni, ami a minimális biztonsági feltételeknek sem felel meg. A menekültszállások túlzsúfoltak és gyakran nincsenek egymástól elkülönítve a családok és az egyedülálló nők.

ENSZ Menekültügyi Főbiztossága felhívta az európai országok hatóságainak figyelmét, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket, hogy biztosítsák a lányok és asszonyok biztonságát, elsősorban a biztonságos szálláslehetőségek megteremtésével.

Egyúttal felszólította a hatóságokat, hogy sürgőssel találjanak alternatívát a gyerekek őrizetbe vételére. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága és a társszervezetei azon dolgoznak, hogy azonnal szüntessék meg a családok szétválasztását, mivel ez sokkal nagyobb veszélynek teszi ki az egyedül maradó nőket és lányokat.

A legfontosabb feladatnak a hatóságokkal összefogva az tekintik, hogy a megfelelő információkkal lássák el a menekülteket. A speciális igényekkel rendelkezőket, például a kísérő nélküli gyerekeket megtalálják és számukra a megfelelő ellátást nyújthassák, illetve biztonságosabbá tegyék a befogadóhelyeket és szállásokat - számolt be a The Local osztrák kiadása.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.