A Mol szétszedte a Sanader-ítéletet

Az olajtársaság szerint tárgyi bizonyítékot sem nyújtottak be az érintettségével kapcsolatos vádak igazolására, és fenntartja a jogot, hogy ügye érdekében „nemzetközi lépéseket” tegyen.

A Mol-csoport álláspontja szerint tárgyi tévedéseket és félreértelmezéseket tartalmaz a Molt érintő vádakat illetően a Sanader-ítélet bírói indoklása.

Az olajtársaság szerdai közleményében - áttanulmányozva a volt horvát miniszterelnök elleni perben kedden hozott ítélet bírói indoklását és az abban szereplő magyarázatokat - fel kívánja hívja a figyelmet a Molt érintő vádakkal kapcsolatos egyes tárgyi tévedésekre és félreértelmezésekre. Ezek közé sorolja, hogy a bíróság részére nem nyújtottak be olyan tényleges bizonyítékot, amelyek a Mollal kapcsolatos vádakat igazolták volna. A Mol-csoport álláspontja szerint továbbá tévesek az indoklásban az INA vállalatirányítási szabályaival, illetve azzal a gyakorlattal kapcsolatos állítások, ahogy a Mol az INA-t irányítja.

Emellett a Mol megkérdőjelezi, hogy az eljárás, különös tekintettel a Mol elleni vádakra, összeegyeztethető-e bárhol is az Európában alkalmazott jogi eljárásokkal, normákkal és elvekkel. A közlemény szerint a Mol mint Horvátország legnagyobb külföldi befektetője, fenntartja a jogot, hogy ügye érdekében „nemzetközi lépéseket” tegyen, ha szükséges.

A zágrábi megyei bíróság kedden első fokon összesen tíz év börtönbüntetésre ítélte Ivo Sanader volt horvát miniszterelnököt, részben hivatali visszaélés és vesztegetés bűntettének elkövetése miatt. Az ítélet szerint Sanader 1994-1995-ben, még külügyminiszter-helyettesként mintegy félmillió euró jutalékot fogadott el a Hypo Alpe Adria banktól azért, hogy Horvátország az osztrák pénzintézettől vegyen fel kölcsönt csaknem 10 millió euró értékben, illetve lehetővé tette a bank terjeszkedését Horvátországban.

A másik vádpont szerint Sanader a magyar Mol olajipari társaságtól 10 millió euró kenőpénzt kapott, hogy ennek fejében a Mol irányítói jogokat szerezzen az INA horvát olajipari cég felett, a veszteséges gázüzletág kivételével. A Hypo-ügyben 3 év hat hónap, az INA–Mol-ügyben hét év hat hónap börtönbüntetést szabott ki a bíróság, illetve a jogtalanul szerzett pénz elkobzását is kimondta.

A Mol az ítélet után kedden közleményben utasította vissza a társaságot érintő vádakat, és közölte, hogy az ítéletet előzetes döntésnek tekinti. A Központi Nyomozó Főügyészség szintén keddi közleményében arra emlékeztetett, hogy 2012 januárjában bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a Mol–INA-ügyben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.