Mobil érdekképviseleteket hoz létre a külügy

Forró nyár után őszi diplomáciai offenzívába kezd a külügy – mondta Balázs Péter újságíróknak. A jövő heti ENSZ-közgyűlés alatt a külügyminiszter szlovák kollégájával akciótervet dolgoz ki a múlt héten Szécsényben elfogadott 11 pont megvalósítására.

Balázs október elején tárgyal török kollégájával, novemberben Moszkvába utazik, s szintén novemberben Kuvaitban, Dubaiban és Abu Dzabiban is látogatást tesz. – A dinamikus gazdasági szereplőkkel folyamatosan tartjuk a kapcsolatot – mondta a tárcavezető. Októberben Budapestre várják az ukrán külügyminisztert, akivel Balázs Péter az energiakérdéseket, és az anyanyelvi oktatás kérdéseit tekinti át. A nemzetközi közösségben vállalt magyar részvételről Balázs Péter elmondta, hogy részt veszünk az Európai Unió (EU) grúziai megfigyelő missziójában, és 52 magyar szolgál a koszovói rendőri és igazságszolgáltatási misszióban, az EULEX-ben is.

A külügyminiszter felhívta a figyelmet arra is, hogy már csak karnyújtásnyira van a magyar EU-elnökség, hiszen a svédek után már a mi triónkban szereplő partnereink, a spanyolok kezdik meg az elnökséget a jövő év elején. Balázs elmondta: a felkészülés folyamatos, a magyar elnökség összköltségvetése 110 millió euró lesz. Horvátországgal – melynek uniós csatlakozását támogatjuk – ma tartjuk a harmadik közös kormányülést. Hasonló esemény lesz Ausztriával október 15-én Kismartonon, és Romániával október 10-én Bukarestben.

Borisz Tadics szerb államfő október 12-13-án tesz nálunk látogatást – jelentette be a külügyminiszter. A visegrádi négyek elnöki posztját kihasználva a tervek szerint Bosznia-konferenciát tartunk az összes nyugat-balkáni állam, a spanyolok, a belgák, és megfigyelőként az EU-elnökséget betöltő svédek részvételével. A konferencia arra keresné a választ, hogyan lépjen tovább Bosznia és Hercegovina az államépítés útján. Balázs Péter azt is elmondta, jövő héten az ENSZ-közgyűlés alatt, szlovák kollégájával Miroslav Lajcakkal akciótervet dolgoznak ki a múlt héten Szécsényben elfogadott 11 pont megvalósítására.

A külügyminiszter kitért arra is, hogy hamarosan bejelenti, hol nyílik meg Kínában a főkonzulátus. A külügy belső működésének igazságosabbá tétele és a tiszteletbeli konzuli kinevezés határidőhöz kötése mellett mobil konzuli csapatot is szeretnének létrehozni, amely bárhol a világon tudna segíteni a bajba jutott magyaroknak.

Balázs Péter nem válaszolt érdemben a guantánamói fogoly befogadására vonatkozó kérdésekre, mert mint mondta, az ügy a Nemzetbiztonsági Hivatalt felügyelő tárca nélküli miniszterre tartozik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.