Mladics még Szerbiában marad

Felfüggesztették a háborús bűnökkel vádolt szerb tábornok kiadatását a 69 éves férfi egészségi állapotára hivatkozva.

Eredménytelen volt a csütörtökön elfogott Ratko Mladics tegnapi kihallgatása – jelentette a belgrádi B-92 rádió. A tábornok ügyvédje szerint a bíró érdemben nem tudott szót váltani a tábornokkal, aki személyes adatait sem tudta meggyőzően elmondani. Milos Saljics szerint védence összefüggéstlenül beszélt, több eredménytelen kísérletet tett arra, hogy szót váltson a bíróval, illetve a háborús bűnök felderítésében illetékes ügyész helyettesével, Bruno Velariccsal. (Vekarics azonban a BBC-nek elmondta: Mladics érthetően beszélt, bár kétségtelen, gyógyszerekre szorul.) A kihallgatás ma folytatódik. Az ügyvéd szerint Mladics valóban felfogta, hogy letartóztatták, és azt is kijelentette, hogy nem ismeri el a hágai Nemzetközi Törvényszéket (ICTY), amely 1995 óta kérte kiadatását háborús bűnök elkövetése, a 8000 civil srebrenicai férfi és fiú lemészárlása miatt.

Mladicsnál letartóztatásakor fegyvert találtak, amelyeket azonban nem használt, ellenállást nem tanúsított – erősítette meg az ügyvéd.

A kiadatásról a végső döntést az igazságügyi miniszter hozza meg, a procedúra legalább egy hetet vesz igénybe. Elméletben elhúzható, ám a szerb vezetés eltökéltnek látszik: a folyamat lezárása ugyanis előfeltétele Szerbia EU-integrációjának előmozdításához. A szerb államfő, Borisz Tadics csütörtökön Belgrádban az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével, Catherine Ashtonnal tárgyalva kijelentette: Szerbia a tárgyalások pontos menetrendjének mielőbbi megadását kéri Brüsszeltől.

Az államfő a CNN-nek kijelentette: ostobaság az a feltételezés, hogy a hatóságok korábban is tudták, hol rejtőzködik a végül egy vajdasági faluban elfogott tábornok. – Nagyon kemény munkát végeztünk a letartóztatás véghezvitele érdekében – jelentette ki Tadics. Korábban Szerbiát az a vád érte az ICTY részéről, hogy nek működött kellően együtt a háborús bűnösök elfogásában. Belgrádban úgy vélik: Mladics kézre kerítésével egyértelműen tisztázták magukat az állítás alól.

Bosnian Serb wartime general Ratko Mladic in seen this handout photo taken in Belgrade, May 26, 2011. Mladic was arrested in Serbia on May 26 after years on the run from international genocide charges, opening the way for the once-pariah state to app
Bosnian Serb wartime general Ratko Mladic in seen this handout photo taken in Belgrade, May 26, 2011. Mladic was arrested in Serbia on May 26 after years on the run from international genocide charges, opening the way for the once-pariah state to approach the European mainstream. The Belgrade-based war crimes court stopped questioning war crimes suspect Ratko Mladic on Thursday because of his poor health, his lawyer said. REUTERS/Politika/Handout (SERBIA - Tags: POLITICS CONFLICT SOCIETY) THIS IMAGE HAS BEEN SUPPLIED BY A THIRD PARTY. IT IS DISTRIBUTED, EXACTLY AS RECEIVED BY REUTERS, AS A SERVICE TO CLIENTS.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.