Mladics: tárgyalás csak hónapok múlva?

Ratko Mladics szellemi képességeinek birtokában van. A a hágai törvényszéken nem gondolják, hogy öngyilkosságra készülne, ezért különleges óvintézkedéseket sem vezettek be - mondta szerdán Hágában John Hocking, a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló, az ENSZ égisze alatt működő nemzetközi törvényszék (ICTY) főtitkára. A népirtással vádolt boszniai szerb katonai parancsnok pénteken jelenik meg először a bíróságon, ahol a vádiratot olvassák fel. Az eljárás további menetéről Serge Brammertz főügyész politikai főtanácsadóját, Frederick Swinnent kérdeztük.

– A sajtóértekezleten elhangzottak azt sejtetik, hogy Mladics egészségi állapota lehetővé teszi a tárgyalás megkezdését. Meg tudja ezt erősíteni?
– A vád nevében ilyen kijelentést nem tehetek. Ám az előzetes orvosi vizsgálat nyomán azt mondhatom, hogy Mladics megfelelő állapotban van ahhoz, hogy pénteken a bírák elé álljon és meghallgassa a vádiratot.

– Hogyan folytatódik az eljárás a pénteki vádismertetés után?
– Már pénteken bűnösnek vallhatja magát, de gondolkodhat harminc napig, s mondhatja azt is, hogy nem érzi magát bűnösnek. A pénteki megjelenése után lényegében megkezdődik a tárgyalás előkészítése, Mladicsnak nyilatkoznia kell arról, kik lesznek a védői.

– Tudnak arról valamit, hogyan akarja Mladics megszervezni a védelmét? Kérhet kirendelt védőt, vagy védheti önmagát, ahogy Radovan Karadzsics, a volt boszniai szerb politikai vezető teszi a jelenleg is folyó perében?
– Szándékairól pénteken, vagy a következő hetekben bizonyosan többet fogunk tudni. Elvileg lehetséges, hogy  védőt kap, de ennek szigorú szabályai vannak, s elképzelhető, hogy a vádlott önmagát védi, vagyis a tárgyaláson nincs mellette védőügyvéd.

– Mit lehet már tudni a vád stratégiájáról?
– Ezt a pénteki első bírósági megjelenés után beszéljük majd meg. Továbbra is lehetséges, hogy összevonjuk Mladics és Karadzsics ügyét. A cél az, hogy a folyamat, amennyire csak lehetséges,  gyorsan haladjon előre, de a vádlott jogainak tiszteletben tartásával. Hamarosan nyilvánosságra hozzuk, hogyan képzeljük a menetrendet, és  a beidézendő tanúk listáját is.

– Mennyi ideig tarthat az eljárás?
– Nagyon összetett ügyről van szó, hiszen Mladics esetében etnikai tisztogatás, Szarajevó ostroma, a srebrenicai mészárlás részleteit kell feltárni. Ez sok időt igényel. Az első bírósági esemény után hónapok telhetnek el, mire a tárgyalás megkezdődik.

– A főügyész szerdán utalt rá, hogy Mladics Hágába küldésével Szerbia nagy lépést tett az EU felé. De még egy háborús bűnökkel vádolt személyt át kell adnia  a nemzetközi bíróságnak.
– Igen, Goran Hadzsicsot. S miközben elismerjük a szerb elnök, a szerb hatóságok elszántságát, Brammertz ügyész úr ismételten kérte a belgrádi vezetést, hogy minél hamarabb adja ki Hágának Hadzsicsot is. Serge Brammertz két hete küldte meg jelentését az ENSZ Biztonsági Tanácsának, amelyben még igen bírálóan írt Szerbia együttműködéséről a nemzetközi bírósággal. Ez a jelentés még mindig a BT asztalán hever, s Brammertz főügyész úr hétfőn, június hatodikán ad újabb tájékoztatást a BT-nek.

– Marad azonban a kérdés, hogy miként kerülhette el Mladics 16 éven át a letartóztatást.
– Üdvözöljük, hogy itt van, de maradtak kérdéseink. A szerb hatóságok maguk jelezték, kivizsgálják, kik segíthették Mladicsot a bujkálásban. A lényeg azonban az, hogy Mladicsot is utolérte az igazságszolgáltatás. Ez a legerősebb üzenet a térség számára. 

 

Budapestre jön a főügyész. Hamarosan a magyar fővárosba látogat Serge Brammertz, a hágai Nemzetközi Törvényszék föügyésze – vált ismertté szerdán. Az egykori Jugozlávia te4rületén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló testület vezetője az uniós elnökséget adó Magyarország kormányzati tényezőivel fogja ismertetni álláspontját  Szerbia, Horvátország és Bosznia-Hercegovina együttműködéséről a június 13-val kezdődő héten.

Mladics-hívek tüntetése a moszkvai szerb nagykövetség előtt. Üzenet a térségnek
A participant holds a photo of former Bosnian Serb military commander Ratko Mladic during a rally to protest against Mladic's arrest, in front of the Serbian embassy in Moscow June 1, 2011. Mladic used his power to commit atrocities that tore a nation apart and destroyed communities, and must be held to account, a U.N. war crimes prosecutor said on Wednesday. Mladic will face genocide charges at the International Criminal Tribunal for the former Yugoslavia in The Hague on Friday. The placard (R) reads "Ratko Mladic to be President of Serbia". REUTERS/Sergei Karpukhin (RUSSIA - Tags: POLITICS CRIME LAW CIVIL UNREST)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.