Krausz szerint immár legalább húsz éve alapvető kérdés Oroszországban a Sztálinhoz való viszony. Sokan próbálják olyan, új bűnökkel felruházni, amiket el sem követett, mások relativizálni próbálják szerepét, megint mások Hitlerhez hasonlítják. A történész szerint az összehasonlítás alaptalan, elvégre Németország támadta meg a Szovjetuniót és nem fordítva, arról nem is beszélve, hogy a vörös hadseregben például félmillió zsidó katona szolgált, a Gulagra száműzött zsidók aránya pedig egyezett a lakosságon belüli aránnyal.

A történelmi csúsztatásokkal kapcsolatban a konferencián vita bontakozott ki azzal kapcsolatban, hogy mennyire helytálló etnikainak bélyegezni a sztálini tisztogatásokat. Az egyik előadó szerint a “csisztkák” a homo szovjetikusz, azaz egy új emberfaj megteremtését szolgálták, s ebben a terror sikeres volt. Krausz szerint viszont csak az elmúlt évtizedekben vált jellemzővé az etnikai logika a történelemtudományban, miközben ezt az adatok nem igazolják. – Nincs etnikai igazság, csak újjáéledt etnikai tudat van – mondta.

Szvák Gyula, az ELTE Ruszisztikai Központjának vezetője szerint a rendszerváltás után káosz jellemezte az orosz történetírást, ahol valamennyi régi szemlélet szemétkosárba került, s a hatalmi elit máig sem tudta eldönteni, hogy az orosz-szovjet történelem mely részét mutathatná fel példaként.

Szergej Mironyenko, az orosz állami levéltár főigazgatója szerint ez nem is meglepő, amikor az orosz közvélemény meghatározó része ma is visszasírja a diktátort, mondván, ha Sztálin élne, rend lenne. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Oroszországban megbocsátanák a civil lakosság ellen elkövetett bűnöket. És ez érthető is, hiszen rengeteg ellentmondás lelhető fel Sztálin életművében. Ilyen például az a tragikusnak bizonyult hiba, hogy az 1939-es megnemtámadási szerződés után mennyire bízott Hitlerben. Utólag a diktátor azt mondta, más nép ezért már régen elkergette volna a vezetőjét, “de az oroszok bíztak Sztálinban”.