Mit tud Merkel védett mobiltelefonja?

Előszeretettel ír sms-ket, a Bundestagban is több olyan fotó készült róla, amint a parlamenti ülés közben szöveges üzenetet ír mobiltelefonjáról. Hogy mennyire biztonságos Angela Merkel mobiltelefonja, arról komoly vita dúl Németországban azóta, hogy kiderült: az amerikai nemzetbiztonsági szervek lehallgatták a világ legbefolyásosabb asszonyának tartott kancellár és CDU-elnök készülékét.

Papíron a Merkel által használt és az amerikai BlackBerry cég Z10-es modelljére épülő készülék megfelel a legmagasabb biztonsági előírásoknak. Azaz védelmet nyújt az adathalász és adatfürkésző támadásokkal szemben – írja a Die Welt. A kancellár szolgálati mobiltelefonján az internetbiztonsági megoldásokat kínáló düsseldorfi technológia cég, a Secusmart szoftverét használják, méghozzá 2009 óta. A Secusmart által fejlesztett program – a mobiltelefóniára szakosodott Teltarif.de portál szerint – teljesen elkülöníti a hivatali és a magánjellegű beszélgetéseket. 

A 2007-ben alapított Secusmart most október elején rukkolt elő a legújabb változattal, ehhez különleges SIM-kártya és egy SecSuite nevű, külön biztonsági szoftver is jár. Mint Hans-Christoph Quelle, a Secusmart ügyvezetője az október elején rendezett berlini bemutatón is hangsúlyozta, szoftverük három az egyben megoldást kínál. Három szuperbiztonságos csatornát a hivatali telefonbeszélgetésekhez, a hivatali adattovábbításhoz és a magánjellegű beszélgetésekhez.

A telefonbeszélgetéseket egyébként Merkel internetalapú telefonálással (VoIP-technológiával) bonyolította.

A német sajtó szerint a kancellár előző mobiltelefonja nem felelt meg e hármas követelménynek, ezért is lehetett lehallgatni. Quelle arról is beszélt, hogy a politikusoknak korábban legalább három mobiltelefont kellett magukkal cipelniük, erre állítása szerint a jövőben nincs szükség.

Az ügyvezető tapasztalatai szerint a telefonbeszélgetések és adatforgalom titkosítása iránti igény a politikusok körében jóval nagyobb, mint a nagyvállalati vezetők körében. Pedig ez utóbbiak is gyakran lehallgatási-megfigyelési célpontok.

A kancellármobilnak nevezett Secusmart-fejlesztés iránt komoly igény mutatkozik német kormányzati körökben. Quelle közlése szerint az októberi bemutató óta a tizenhárom szövetségi minisztérium közül tizenegyből érkezett rendelés, de huszonhárom szövetségi szintű hivatal is bejelentkezett.

Merkel egyébként privilegizált helyzetben van Barack Obamához képest. Az amerikai elnököt beiktatása után, 2009 elején a biztonsága felett őrködő Secret Service megfosztotta kedvencétől, egy BlackBerry mobiltelefontól. Obama csak elkeseredett ellenállást követően egyezett abba bele, hogy kapjon egy olyan biztonságos készüléket, amellyel lényegében családtagjaival tud beszélni.

Merkel egy BlackBerryvel. A lehallgatás megviselné a szövetségesi viszonyt
German Chancellor Angela Merkel holds a BlackBerry Z10 smartphone featuring high security Secusite software, used for governmental communication, at the booth of Secusmart during her opening tour at the CeBit computer fair in Hanover in this March 5, 2013 file photo. Germany's Foreign Minister has summoned the United States' ambassador to Germany, John B. Emerson, to discuss information obtained by Berlin that the U.S. may have monitored Merkel's mobile phone, a government spokesman said on October 24, 2013. REUTERS/Fabrizio Bensch/Files (GERMANY - Tags: BUSINESS SCIENCE TECHNOLOGY POLITICS TPX IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.