A konkrét dilemma most ez: hogyan lehet a végére járni a magukat melegnek mondó, állításuk szerint szülőhazájukban ezért üldöztetést szenvedett menedékkérők állításainak, és megbizonyosodni róla, hogy igazat beszélnek.

Afrikai menekültek egy spanyolországi befogadóállomáson Juan Medina / Reuters

Az ügy az Európai Bíróság asztalán hever és a luxemburgi talárosok – a várakozások szerint – ez év végéig dönthetnek. A kérdés tisztázását a holland államtanács (a kormány mellett működő tanácsadó testület) kérte, tekintve, hogy az uniós jog nem rendelkezik arról egyértelműen, milyen gyakorlatot kell követniük a tagállamoknak.

Az ma már nem vitás (éppen bírósági ítélet nyomán), hogy a szexuális irányultság alapján való üldöztetés, ha megalapozott, akkor menekültjoghoz segítheti a kérelmezőt. De hogyan szabad az intim kérdést körbejárni? A jogvédők szeme előtt rémképként lebeg a korábbi cseh vagy szlovák gyakorlat: a szexológusok műszereket helyeztek a „delikvensek” nemi szervére, és így mérték, hogyan reagálnak azonos neműek nemi életét mutató pornográf felvételekre.

A minap az Európai Bíróság főtanácsnoka, Eleanor Sharpston közölte állásfoglalását; ez nem köti ugyan a luxemburgi bírókat, de a sokéves statisztika tükrében irányadó lehet a végső verdikt szempontjából. Sharpston a véleményében szem előtt tartja a személyes autonómiát, illetve a magánélethez fűződő jogot. Elvet bármiféle orvosi vizsgálatot, részben arra hivatkozva, hogy „a homoszexualitás nem betegség”. Kétségesnek tartja továbbá az úgynevezett fallometriai módszerek alkalmazását, vagyis azt, hogy elemezzék, miként reagál a vizsgált személy pornográf felvételekre.

Ez nem csak megalázó módszer – és ráadásul az állam maga fordul a vitatott megítélésű pornográfiához –, de a főtanácsnok szerint így fiziológiai tényezőket is alábecsülnek: azt, hogy az emberi agy képes „felvételt váltani”. Ha akarja, a vizsgált személy úgy manipulál: másra gondol, más pornográf jeleneteket képzel maga elé, mint amilyeneket mutatnak neki. Vagyis a kínos eljárás csak arra nem jó, amire kitalálták: hogy megkülönböztesse az őszinte menedékkérőt a rosszhiszeműtől. Sharpston úgy véli: a vizsgálatnak arra kell irányulnia, hogy alapvetően hiteles beszámolóról van-e szó.

Egy a Deutsche Welle rádiónak nyilatkozó, melegjogokban fellépő nagy-britanniai ügyvéd is úgy gondolja, hogy az önmeghatározás önmagában kevés, hiszen ez a visszaélések irányában nyitja meg az utat. (A legnagyobb nyilvánosságot kapott eset, amelyre Hollandia ráfázott az elmúlt években menedékügyben, a szomáliai származású Ayaan Hirsi Ali feminista politikusnőé és politikai kommentátoré. Karrierje csúcsán beismerte, valótlan beszámolót tett korábban, hogy megkapja a menedékjogot. A botrány 2006-ban a második Balkenende-kormány lemondásához vezetett Hollandiában.)

A brit melegjogi ügyvéd szerint nem a „hálószobára” kell összpontosítani, hanem arra, hogy az érintett embercsoport 90 százaléka a nyilvános térben, vagyis az utcán, a munkahelyen szenved bántalmazást, sérelmet a többségi társadalom részéről. Afrika 38 országában számít a homoszexualitás bűncselekménynek, több helyütt halálbüntetés is járhat érte. Az idén különösen az ugandai rendelkezések keltettek világszerte komoly figyelmet. Egy nappal azután, hogy az elnök aláírta a szigorító törvényt, egy bulvárlap közzé is tette az ország „200 legismertebb” homoszexuálisának listáját, fényképekkel együtt.