„Mióta kormányoznak ők Törökországban?” – szócsata sok hősi pózzal

Nincs vízummentesség, ha Törökország nem változtatja meg a terrorveszélyre hivatkozva elfogadott törvénycsomagot – jelentette ki csütörtökön egy berlini konferencián Jean-Claude Juncker.
Az Euró­pai Bizottság elnöke arra célzott, hogy Recep Tayyip Erdogan török államfő múlt pénteken elutasította az EU által követelt változtatásokat. – Ha Erdogan úr stratégiája az, hogy megtagadja a törököktől a vízummentes európai utazás lehetőségét, akkor saját népének tartozik elszámolással. Ez nem az én gondom, hanem az övé – keménykedett Juncker. Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter szerint is a török térfélen pattog a labda.

Az EU a március végétől hatályos menekültügyi megállapodás keretében ígért vízummentességet, ha Ankara teljesíti a 72 pontos követelménylistát. Brüsszel szerint Erdogan a terrorellenes törvényeket az ellenzék és a sajtó elhallgattatására használja. Volkan Bozkir török EU-ügyi miniszter csütörtökön megismételte: változtatásokról szó sem lehet. Erdogan még keményebben fogalmazott: „Mióta kormányoznak ők Törökországban? Azt mondják, amit a terroristák, akik befolyása alatt állnak!” Utóbbi utalás a kurdokra vonatkozik.

A The Wall Street Journal által névtelenül idézett EU-s forrás mindazonáltal nem aggódik: „A törököknél a sajtószabadság terén sokkal rosszabbul álló országok is megkapták a vízummentességet”. Egy másik, szintén névtelenül megszólaló kollégája szerint az ügyben „sok a hősi póz”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.