Miniszterre támadtak a tüntetők Bukarestben

Rátámadtak a román kormány művelődési miniszterére a Verespatak-ellenes tüntetők csütörtök este.

Rátámadtak a román kormány művelődési miniszterére a Verespatak-ellenes tüntetők csütörtök este. Daniel Barbu egy találkozóról távozott, amikor a történelmi belváros szűk utcájában mintegy hetven fiatal feltartóztatta, és szolgálati autójában közel fél órára gyakorlatilag túszul ejtette.

A tüntetők lemondásra szólították fel a jármű hátsó ülésén várakozó, látszólag apátiába süllyedt tárcavezetőt. Az autó ablakaira bankjegyeket ragasztottak a miniszter képmásával, utalásként arra, hogy véleményük szerint a tárcavezetőt megvásárolta a Verespatakon ciántechnológiás aranykitermelést tervező Rosia Montana Gold Corporation.

A miniszter előbb kiszállt a gépkocsiból, és megpróbált szóba elegyedni a lemondását követelő fiatalokkal, a párbeszédnek azonban gyorsan vége szakadt, amikor Barbu állítólag "legionáriusoknak" titulálta a tüntetőket. Ez feldühítette az embereket, akik ököllel ütötték a járművet, amelynek betört a hátsó ablaka.

A kivonuló rendőrök csak percekig tartó közelharc révén tudták felszabadítani az utat a miniszter autója előtt. Több tüntetőt őrizetbe vettek.

A verespataki aranybánya ellenzőinek gyakori célpontja a liberális művelődési miniszter, amiért aláírásával hozzájárult  a cianidos aranykitermeléshez. A közel két hónapja tartó utcai megmozdulások egyik fő követelésének címzettje is Daniel Barbu. Azt kérik tőle, hogy terjessze fel Verespatakot az UNESCO világörökség-listájára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.