Miniszterelnököt árult a konzervatív pártpénztárnok

Az órák előreállítását is figyelembe véve Peter Cruddas, a kormányzó toryk főpénztárnoka imponáló gyorsasággal mondott le pozíciójáról.

A multimilliomos üzletember azután távozott posztjáról, hogy megtudta, a reggel utcára kerülő Sunday Times megsemmisítő információkat hoz nyilvánosságra arról, hogyan akart pénzt szerezni a toryk számára.

A konzervatív vasárnapi újság két tényfeltáró újságírója egy lobbista társaságában három hónapos felkészülés után kereste fel a Konzervatív Párt társ-főpénztárnokát. Elmondták, hogy vállalatuk nagy-britanniai részleget hozna létre, vagy legalábbis brit dolgozókat foglalkoztatna. A videón rögzített beszélgetésben világossá tették, hogy üzletük fellendítése érdekében kapcsolatokat szeretnének kiépíteni David Cameron miniszterelnökkel és a kormány más vezető tagjaival.

Cruddas – aki a Currency Management Consultants online kereskedelmi cég alapítója – a felvételen először azt állítja, hogy nem lehet megfizetni a kormányfőhöz való hozzáférést, ám később világossá teszi, hogy a párt javára tett felajánlásokkal egyben különböző szintű kedvezményekhez lehet jutni: évi ötvenezer font (17,5 millió forint) ellenében a donor a Vezetők Klubja tagjává válhat, mely konzervatív párti vacsora-, a szerda déli miniszterelnöki interpellációk után rendezett ebédmeghívásokkal, koktélpartikkal és fontos kampányrendezvényeken való részvételi lehetőségekkel jár. Az igazán nagy durranás, vagy ahogy Cruddas kifejezi magát, a „Premier Liga” évi 250 ezer fontba kerül. Ennek fejében szűk körű találkozásokra lehet számítani, ahol a résztvevők hasznos információkat szedhetnek össze, nem beszélve arról, hogy be lehet jutni a Downing Street 10.-ben rendezett vacsorákra. Ez utóbbiak számára nagy vonzerőt kölcsönözhet, hogy a pártmecénás lefényképeztetheti magát Cameronnal, „javaslatait” pedig borítékolhatóan továbbítják a kormány politikai döntéseit latolgató csoporthoz. Mindez „fantasztikus előnyökkel járhat a vállalkozás számára” – állította Cruddas a Sunday Times szerint. Az incidenst csak súlyosbítja, hogy az átutalás egy liechtensteini pénzalaptól jött volna, ami a brit választójogi törvény alapján eleve kizárta volna elfogadását.

Váratlan gyorsasággal megírt lemondó levelében Cruddas „rendkívüli sajnálkozásának” ad hangot, amiért „a beszélgetés során hetvenkedése helytelen benyomást kelthetett”. A történet szempontjából lényeges, hogy a találkozást nem követték konkrét lépések. A távozó pártpénztárnok hangsúlyozza: „Természetesen szóba sem jöhet, hogy donorok befolyásolhassák a politikát, vagy politikusok közelébe kerülhessenek”. A Konzervatív Párt által ugyancsak sebtiben kiadott közlemény megerősíti: nemhogy nem fogadott el pénzt, de formálisan nem is foglalkozott a felajánlással.

Cameronnak viszont fájdalmasan igaza lett: a miniszterelnök már 2010-ben megjósolta, hogy a parlamenti képviselők költségelszámolási csalásai után a következő nagy politikai botrány a lobbisták kétes tevékenysége, átláthatatlan befolyása lesz. A brit politikai pártok változatlanul donorok támogatásából élnek. Noha múlt év végén a Közéleti Etikai Bizottság javasolta, hogy a pártok 23 millió fontos állami támogatásban részesüljenek, 2015-től pedig a maximális vállalati vagy magánhozzájárulás tízezer font legyen, az előterjesztés még nem került a parlament elé.  

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.