Miniszterelnöki útlevélszámok közkézen

Az Európai Unió elnöki tisztét jelenleg betöltő Csehország nyilatkozatban kért elnézést, amiért az április 5-én rendezett EU-USA csúcstalálkozón részt vevő európai állam-és kormányfőkről „kényes adatok” jelentek meg egy bárki által elérhető számítógépen.

„A szerencsétlen helyzetet egy alkalmazott nem szándékos emberi hibája okozta” – áll a cseh elnökség hivatalos honlapján. A finn STT hírügynökség pénteken számolt be arról, hogy egy finn turista egy prágai szálloda számítógépén bukkant politikusok útlevelének és repülőjegyének adataira, továbbá egészségi állapotukra – vércsoportukra és esetleges allergiás érzékenységükre – vonatkozó információkra. Az érintettek közül egyik sem amerikai – hangsúlyozta Prága korábban.

A cseh EU-elnökség szerint a kiszivárgott adatok a helyi törvények értelmében nem minősülnek bizalmasnak és egyébként is, „kényesnek” csak minimális részük tekinthető. Az adatokat  időközben eltávolították, és az „elnökség meghozta a szükséges személyzeti intézkedéseket” – áll a hivatalos honlapon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.