Miniszterelnök szeretne lenni Malala

Szívesen lenne Pakisztán miniszterelnöke Malala Juszufzaj, a lányok oktatáshoz való jogáért küzdő pakisztáni lány, akit egy tálib fegyveres megpróbált megölni, és aki csütörtökön elnyerte az Európai Parlament emberi jogi díját, a Szaharov-díjat.

A 16 éves pakisztáni lány Christiane Amanpournak, a CNN vezető külpolitikai tudósítójának adott interjút New Yorkban. Amikor Amanpour arról kérdezte, hogy orvos vagy politikus szeretne-e lenni, Malala úgy válaszolt, hogy eredetileg orvos akart lenni, de rájött, hogy többet tudna tenni az országért miniszterelnökként. "Sok pénzt fordíthatnék a költségvetésből az oktatásra" - tette hozzá.

A vasárnap adásba kerülő interjút néhány órával azután vették fel, hogy csütörtökön Brüsszelben bejelentették: Malala kapta az Európai Parlament emberi jogi díját, a Szaharov-díjat. A lányt Nobel-békedíjra is jelölték, de azt végül a Vegyifegyver-tilalmi Szervezetnek (OPCW) ítélték. Jelöléséről egyébként úgy vélekedett, nagy megtiszteltetésnek érezné, ha ő kapná a kitüntetést, de többet kell még tennie ahhoz, hogy úgy érezze, igazán kiérdemelte.

Malala Juszufzaj, egy lányiskolát vezető pakisztáni iskolaigazgató lánya 11 éves korában vált ismertté, amikor blogot indított arról, hogy milyen a lakóhelyén, a Szvát-völgyben élni, ahol a szélsőséges iszlamisták minden eszközzel próbálják megakadályozni, hogy a nők iskolába járjanak.

Tavaly októberben egy tálib fegyveres rálőtt az iskolából hazafelé utazó Malalára és súlyosan megsebesítette. A támadás szerte a világon ráirányította figyelmet a pakisztáni nők jogaiért folytatott küzdelemre. Malala nemrég megjelentette önéletrajzát, felszólalt az ENSZ-ben és létrejött a nevét viselő Malala-alapítvány is.

"Soha nem adom fel" - mondta a lány a CNN-interjúban, amikor a tálibok újabb és újabb fenyegetéseiről kérdezték. "Csak egy test az, amit meglőttek, de az álmaimat nem tudják lelőni" - hangoztatta.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.