Minden nyolcadik francia falatban ló van

Ma hozza nyilvánosságra az Európai Bizottság annak a három hónapos tesztsorozatnak az eredményét, amelynek részleges ismertetéséből már kiderült: a februárban kirobbant lóhúsbotrány kapcsán elrendelt vizsgálat alapján a legtöbb jelöletlen lóhúsnyomot a franciaországi élelmiszerekben mutatták ki. A 353 DNS-teszt nyolcadában találtak lóhúsmaradványokat az élelmiszerekben. A második helyen Görögország állt, csaknem hasonló eredménnyel. Németországban már csak minden harmincadik teszt jelezte a lóhúst.

A jelöletlen lóhússal kapcsolatos visszaéléseket először észlelő Nagy-Britanniában – ahol a hamburgerekhez való hússzeletekben a Tesco áruházaiban is forgalomba került a marhaként eladott lóhús – a mostani, az EU által finanszírozott vizsgálat 150 tesztje már egy esetben sem mutatott ki lóhúst.

Ugyanakkor mindeddig Nagy-Britanniában mutatták ki a vizsgálatok a legtöbb esetben a fenilbutazon jelenlétét a jelölt lóhúsban. A lovak esetében is használt fájdalomcsillapító szer veszélyes lehet emberi fogyasztás esetén. A Reutersnek nyilatkozó brit hatósági forrás azonban megjegyezte: a magas brit adat annak is köszönhető, hogy a szigetországban február óta minden levágott ló esetén vizsgálták az anyag jelenlétét, így a tesztek száma is jóval magasabb, mint a többi ország esetében.

Az EU három hónapos tesztje egyelőre 11 ország esetében rendelkezik teljes eredménnyel. Olaszországban a tesztek ötödében mutattak ki egy százaléknál magasabb lóhústartalmat az azt egyébként nem jelző hústermékekben, ám egy esetben sem találtak fenilbutazonra utaló jeleket.

A lóhúsbotrány jól jelezte, hogy az élelmiszer-biztonság szigorú előírásai ellenére mégsem követhető minden esetben pontosan nyomon az élelmiszerek sorsa.

Nagy-Britanniába magyarországi eredetű lóhúsból is jutott: a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgálata nyomán kiderült, hogy a kemenesmagasi Fehérpecsenye Kft.-tól jutott egy másik magyar cégen keresztül marhahúsnak jelölt, valójában teljes egészében lóhús Liverpoolba és Prestonba – írta korábban a Hvg.hu. Az egykilós kiszerelésű, összesen egymázsás szállítmányból a Hungarian Food Ltd – amely szintén úgy tudta, hogy marhahúst szerzett be – 20 kilogrammot adott el a liverpooli Taste of Hungary nevű boltnak, a többit bevonták a hatóságok.

A botrány kezdete a Spanghero francia élelmiszer-beszállítóhoz fűződik. A cég Romániából szerzett be legálisan lóhúsként jelölt termékeket, amelyeket aztán más beszállítóknak marhahúsként adott tovább, legalább félmillió euró illegális haszonra téve ezzel szert az olcsóbb ló- és a drágább marhahús közötti árkülönbség révén.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.