Koalíciós „verseny-megbeszélések” Izraelben

Izraelben jelenleg semmi sem világos, esélylatolgatással foglalkozik boldog-boldogtalan, miután politikai patthelyzetet eredményezett a Kadima és a Likud közti 28:27-es eredmény. Egyszerre győzött a kormánypárt és az ellenzék, a centrista Kadima lett a nyertes párt, miközben jobboldali többség született a parlamentben.

A felemás helyzetben Cipi Livni és Benjamin Netanjahu is bejelentette pártja választási győzelmét és mindketten koalíciós verseny-megbeszélésekbe kezdtek. Livni elsőként Avigdor Liebermannal, a tizenöt mandátumot szerző harmadik legnagyobb párt, a jobboldali nacionalista Izrael az Otthonunk vezetőjével tárgyalt, Netanjahu pedig délelőtt az ortodox szefárdokat tömörítő Sasszal, majd délután szintén a királycsináló helyzetbe került Liebermannal egyeztetett.

A Likud vezére a kampány idején még nagykoalícióról beszélt, de az eredmények ismeretében már azt ígérte, hogy „természetes szövetségeseivel", vagyis a jobboldali pártokkal működik együtt.

Livni a választások éjszakáján győzelmi beszédében nemzeti egységkormányt ígért a Kadimától jobbra és balra álló pártokkal, de Ehud Barak, egyik legfontosabb lehetséges partnere, a mindössze tizenhárom parlamenti széket szerző szociáldemokrata Munkapárt vezetője bejelentette, hogy az ellenzékben kívánja rendezni sorait és onnan próbál a következő választásokra győzedelmesen visszatérni, ahogy ez most Netanjahunak sikerült.

Úgy tűnik a Likudnak van több esélye egy stabil koalíció felállítására, mivel az új, tizennyolcadik kneszetben a jobboldali blokknak 65, míg a baloldali pártoknak csak 55 hely jutott, a parlamenti gyakorlat Izraelben hiába ad lehetőséget általában a legnagyobb párt vezetőjének a kabinetalkotásra.

Az izraeli törvények szerint az államfő a frakciók javaslatai alapján dönt a jövendő miniszterelnök személyéről, tehát ezekben a napokban lázas háttérmegbeszélések zajlanak, a színfalak mögötti alkukban a Kadima és a Likud politikusai egymást túllicitálva ígérnek kormányzati pozíciókat a potenciális szövetségeseknek. Cserébe mindössze azt kérik, hogy pártjuk vezetőjét javasolják kormányfőnek Simon Peresz köztársasági elnöknél.

Cipi Livni izraeli külügyminiszter, a legnagyobb kormánypárt, a centrista Kadima párt elnöke (b) és Benjámin Netanjahu, a jobboldali Likud párt elnöke láthatók a tartalmát automatikusan átváltó választási hirdetőtáblán
Cipi Livni izraeli külügyminiszter, a legnagyobb kormánypárt, a centrista Kadima párt elnöke (b) és Benjámin Netanjahu, a jobboldali Likud párt elnöke láthatók a tartalmát automatikusan átváltó választási hirdetőtáblán
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.