Minden francia rendőrt felfegyvereznek

Francois Hollande francia államfő szerdán arra kérte a franciákat, hogy ne engedjenek a "befelé fordulás, a félelem, a túlzások kísértésének" a 129 áldozatot követelő múlt heti párizsi merényleteket követően. Azt is jelezte, hogy minden rendőrt és csendőrt felfegyvereznek.
A feltételezett terroristák ellen a Párizstól északra található Saint-Denis elővárosban elindított szerda hajnali rendőrségi művelet "megerősítette, hogy háborúban állunk, a terrorizmus elleni háborúban, amely maga döntött arról, hogy háborút indít ellenünk" - fogalmazott az államfő a francia önkormányzati vezetők kongresszusán elmondott beszédében Párizsban.

"Az Iszlám Állam a terror által, saját gyilkosságai által szeretné a gyanúsítgatás, a megbélyegzés, a megosztás mérgét csepegtetni" - hívta fel a figyelmet a francia elnök. "Ne engedjünk a befelé fordulás kísértéseinek, ne engedjünk a félelemnek sem, a túlzásoknak" - tette hozzá.

Az államfő jelezte, hogy az országos rendőrség és a csendőrség alkalmazottain kívül az önkormányzati alkalmazásban álló rendőröket is fel fogják szerelni fegyverrel. A 3900 önkormányzati rendőrnek jelenleg nincs fegyvere.

A terrorizmust dicsőítő csoportokat és helyeket fel fogják oszlatni a rendkívüli állapot keretében, mégpedig azzal a törvényjavaslattal, amelyet a szerda reggeli kormányülésen vitattak meg - jelezte a köztársasági elnök.

Állítólag lelőtték a merényletek értelmi szerzőjét

Végeztek Abdelhamid Abaaouddal, a párizsi merényletek értelmi szerzőjével - írta meg nem nevezett hírszerzési forrásra hivatkozva a Washington Post. Részletes beszámolónkat itt olvashatják: >>>

"Ha egyes emberek a terrorizmus dicsőítését folytatják bizonyos helyeken, egyesületekben vagy csoportokban, a ma reggel bemutatott törvényjavaslattal ezek feloszlathatók. Azonnal fel fogjuk őket oszlatni" - hangsúlyozta Francois Hollande.

A merényleteket követően "a társadalmi kohézió a legjobb válasz és a nemzeti egység annak a kifejezése. Hajthatatlannak kell lennünk a gyűlölet minden formájával szemben. Semmilyen idegengyűlölő, antiszemita, muzulmánellenes tettet nem tűrünk meg" - mondta a francia elnök.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.