Mindannyian porrá leszünk, de a nácik Magyarországon maradnak

Románia nem akarja, hogy Nyirő József székelyudvarhelyi sírja a szélsőjobboldal zarándokhelye legyen – írja a taz.

Az urnának egyelőre Budapesten kellett maradnia. A tervezett ceremónia helyett csupán egy egyházi áhítatra került sor, amelyen megjelent Kövér László, a magyar parlament elnöke is – írja a baloldali német lap annak kapcsán, hogy a román kormány megtiltotta a „vér- és rögmagyar” erdélyi író, Nyirő József újratemetését Székelyudvarhelyen. Noha Kövér az ünnepségen többek között barbarizmussal, paranoiával és hisztériával vádolta meg a román hatóságokat, Victor Ponta miniszterelnök szerint Bukarest az újratemetés tiltásával csak azt akarta megakadályozni, hogy Nyirő sírja a szélsőjobboldal új zarándokhelyévé váljék.

Radu Ioanidra, a washingtoni Holokauszt Múzeum munkatársára hivatkozva a taz emlékeztet, hogy Nyirő a Szálasi-féle Nyilaskeresztes Párt tagja volt, amely felelős a magyarországi zsidók deportálásáért, és részt vett több antiszemita kampányban is az 1940-es bécsi döntés után. Megemlíti a német lap azt is, hogy Nyirő ma „kollégájával”, az 1945 után Nyugatra menekült Wass Alberttel együtt példakép-szerzőnek számít, az „anyaföldi politikai giccsük” pedig a tantervbe is bekerült Magyarországon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.