Milliós tömeget várnak vasárnap a párizsi megemlékezésre

Mindenféle eszközt bevethetnek a hatóságok a biztonság érdekében. A megemlékezésen Orbán Viktor is részt vesz.
Még hetekig fenntartják a franciaországi Ile-de-France régióban a terrorkészültség legmagasabb szintjét, az ország többi részében pedig a hozzá kapcsolódó különleges intézkedéseket, sőt tovább szigorítják azokat - jelentette be szombaton Bernard Cazeneuve belügyminiszter a kormány válságtanácskozása után, amelynek témája az előző nap véget ért terrorcselekmény-sorozat volt.

Továbbra is vannak kockázatok - tette hozzá Cazeneuve, és a lehető legnagyobb éberségre szólította fel az ország társadalmát. Elmondta, hogy a készültség keretében mozgósított több ezer rendőr, katona és egyéb biztonsági személyzet létszámát több százzal növelik. A szombati tanácskozást Francois Hollande államfő hívta össze.

Az áldozatok emlékére rendezendő vasárnapi párizsi megemlékezéssel kapcsolatban - amelyen a francia elnök és több külföldi vezető is részt vesz - a miniszter kijelentette, hogy a hatóságoknak minden eszköz rendelkezésükre áll a biztonság szavatolására.

Több mint egymillió embert várnak az eseményre, amelyen a megemlékezés mellett a cél a szabadság és a demokrácia melletti kiállás lesz a terrorizmussal szemben. Pénteken a legfőbb európai vezetők, Angela Merkel német kancellár, Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, David Cameron brit kormányfő, valamint Mariano Rajoy spanyol és Matteo Renzi olasz miniszterelnök egymás után jelentették be, hogy jelen lesznek a megemlékezésen.

Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője péntek este közölte az MTI-vel, hogy Orbán Viktor miniszterelnök köszönettel és tisztelettel elfogadta a francia kormány meghívását az eseményre. A Demokratikus Koalíció szombaton közölte, hogy elnöke, Gyurcsány Ferenc, és a párt európai parlamenti képviselője, Molnár Csaba is részt vesz a megemlékezésen Franciaország budapesti nagykövete meghívására.

Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter közölte még: a nyomozók arra koncentrálnak, hogy a terrortámadások elkövetői tagjai voltak-e egy nagyobb szélsőséges hálózatnak. Az esetekkel kapcsolatban öt embert őrizetben tartanak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.