Milliók nem jutnak segélyhez Szíriában

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szerint a polgárháború sújtotta Szíriában a felek oly módon osztják ki a segélyeket, hogy azzal súlyosan megsértik a nemzetközi jogokat.
BBC-hez eljuttatott jelentésben Ban Ki Mun arra sürgeti az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy lépjen fel a nemzetközi jogok megsértése ellen, amelyeket minden fél kivétel nélkül elkövet a segélyek kiosztása kapcsán. Bár konkrét lépéseket nem említett, a főtitkár szerint életbe kell léptetni azt a Tanács által februárban elfogadott határozatot, amely felszólította a feleket, hogy engedjék áthaladni a segélyszállítmányokat a konfliktus sújtotta zónákon.

Ban szerint ez létfontosságú lenne, hiszen jelenleg mintegy 3,5 millió ember nem jut gyógyszerekhez, valamint orvosi segítséghez. A főtitkár ennek ellenére elismerte, hogy „nagy kihívást jelent" Szíriában dolgozni.

A Reuters hírügynökségnek nyilatkozva Valerie Amos, az ENSZ humanitárius segítségnyújtásért felelős főbiztosa szerdán azt mondta, egyre halványabb a remény, hogy a háború végét jelentő politikai megállapodás születik Szíriában. Hozzátette, hogy ezzel párhuzamosan napról-napra nehezebb eljuttatni a segélyeket a konfliktus sújtotta zónákból menekülni nem tudó, és az otthonukat elhagyni kényszerült civilek számára.

A BBC értesülései szerint Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és Franciaország azt fontolgatja, hogy egy újabb határozat keretén belül szankciókat hoznának az Aszad-rezsimmel szemben, ám szinte biztos, hogy ezt Oroszország azonnal megakadályozná.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.