Kórházakat építenénk Szíriában

Összesen 9 milliárd dollárt remélnek a szervezők a szíriai polgárháború okozta humanitárius válság enyhítését célzó nemzetközi adományozó konferenciától. A londoni értekezleten mintegy hatvan ország képviselteti magát, harminc közülük a legfelső szinten.

Ez már a negyedik ilyen értekezlet, amely most a Szíriával szomszédos országokban – elsősorban Törökországban, Libanonban és Jordániában – élő mintegy 4,6 menekült oktatására és foglalkoztatására fordítja a fő figyelmet.

A feltűnően nagy, kilencmilliárd dolláros igény abból fakad, hogy a tavalyi évre ígért 2,9 milliárd dollárnak csak 43 százaléka futott be az ENSZ-hez. A világszervezet szakosított ügynökségeinek becslése szerint csak Szíriában, ahol több mint hatmillió belső menekült él, 7,73 milliárd dollárra lenne szükség, és további 1,2 milliárd kell a térség többi országának a krízis miatt rájuk szakadt terhek enyhítésére. Abdalláh jordán király például azt mondta az értekezleten, hogy országa elérte lehetőségeinek határait.

Nagy-Britannia és Norvégia új felajánlással igyekezett megalapozni a megbeszélés hangulatát. A Reuters összesítése szerint 2020-ig London 1,76 milliárd, Oslo pedig 1,17 milliárd dollárral kész hozzájárulni Szíria megsegítéséhez. Németország 2018-ig 2,3 milliárd eurót (2,57 milliárd dollárt) ajánlott, ebből 1,1 milliárdot még erre az esztendőre. Az Egyesült Államok ebben a pénzügyi évben 890 millió dollárt hajlandó adni, míg az Európai Unió 3 milliárd eurós (3,36 milliárd dolláros) segítséget helyezett kilátásba a konferencián, amelyre árnyékot vet, hogy a Genfben zajló szíriai rendezési tárgyalásokat a résztvevők közti ellentétek és a kormányerők Aleppónál zajló hadművelete miatt három hétre felfüggesztették.

Magyarország kórházépítéssel és -üzemeltetéssel járulna hozzá Szíria újjáépítéséhez - derül ki abból a kormányhatározatból, amely a konferencián felajánlandó magyar hozzájárulásról szól – adta hírül az MTI. A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a kormány kész arra, hogy a szíriai helyzet hosszú távú rendezése, így különösen a biztonságpolitikai feltételek megléte esetén Magyarország Szíria újjáépítéséhez hozzájáruljon kórházépítéssel és -üzemeltetéssel, és erre a célra 1 milliárd 575 millió forintot biztosítson.

A konferencián Magyarországot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter képviseli. A miniszter magyar újságíróknak kijelentette: be kell látni, hogy a szíriai válság megoldását célzó nemzetközi erőfeszítések nem vezettek eredményre, ezért nem lehet azzal számolni, hogy az Európára háruló bevándorlási nyomás rövid időn belül enyhül. Kijelentette, hogy Szíriában és a környező térségben - vagyis Európa szomszédságában - 30-35 millió ember van olyan élethelyzetben, amely miatt könnyen dönthet úgy, hogy Európa felé veszi az irányt, aminek súlyos következményei lehetnek. Egyértelműen fel kell ismerni, hogy a bevándorlási válság megoldása az Európai Unió területén kívül van - jelentette ki Szijjártó Péter.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.