„Be kell vallanom, hogy amikor először hallottam róla, a Twitter nagyjából annyira tűnt izgalmasnak, mint egy fogfájás. A véleményem azután sem változott, hogy egy hétig követtem a hatmillió felhasználó közül néhányat, amint a késve érkező futárról panaszkodnak, beszámolnak róla, hogy három év után ismét átmentek a Tower-hídon, elmesélik, hogy évek óta nem ettek ilyen finom mandarint, vagy éppen a kanadai szalonna előnyeit ecsetelik az angol szalonnával szemben” – kezdi elmélkedését Sathnam Sanghera brit író a Time-ban.

Az internet hajnalán úgy értették az ’élő’ közvetítést, hogy az oldalakat – a blogokat és a hírportálokat – gyakran frissítették. Számos olyan alkalmazást fejlesztettek ki, amelyek az ilyen ’élő’ tartalmakra szakosodtak. Ilyen például a Google News vagy a blogkereső portálok. De ezek is csak a legfrissebb híreket és beszámolókat kutatták fel, nem közvetítették ’élőben’ a történéseket.

A nemrég indult Twitter azonban már azt is lehetővé teszi, hogy a felhasználó akár mobiltelefonról rövid – legfeljebb 150 karakter hosszúságú – üzeneteket töltsön fel az oldalára. A szolgáltatás az önkéntes újságírók és a bloggerek körében is egyre népszerűbb. Volt, aki az amerikai előválasztás napján itt ismertette az exit poll eredményeket. Barack Obama és Hillary Clinton stábja egyebek között a Twitteren is közzétette a kampányhíreket. Robert Scoble politikai kommentátor és blogger Twitter-csatornájának híreire 21 000 felhasználó fizet elő. A május 12-i kínai földrengésről a Twitteren jó fél órával a nagy hírcsatornák tudósításai előtt beszámoltak, és a mumbai terrortámadással kapcsolatos legfrissebb információkkal is a Twitter önkéntesei szolgáltak – még a BBC is merített a mikroblogokból.

A Twitter hatmillió felhasználójának többsége azonban nem fontos politikai eseményekről és természeti katasztrófákról tudósít, hanem banális életének apró részleteit bocsátja közszemlére és örökíti meg az utókor számára: az ünnepi sorbaállásról, a gyötrő bölcsességfogról, a macskapiszok feltakarításáról, vagy éppen csak indokolatlan jókedvről számol be. Hogy miért jegyzik le a még naplóbejegyzésnek is rövid és érdektelen eseményeket? Sanghera szerint így akarnak úrrá lenni a magányon és jelentéktelenségen. Az akár félóránként frissített mikroblog szerzői fontosnak érezhetik magukat, és azt hihetik, vannak barátaik. Olvasóként pedig részesévé válhatnak mások szintén banális életének, mintha megannyi mini-szappanopera nézői volnának.

Sanghera fenntartásai ellenére maga is elindította Twitter-csatornáját. „Leginkább azért, mert fontosnak érzem, hogy kövessük a fontos technikai újításokat.” Aki nem tart lépést a korral, az hamar lemarad, és a digitális szakadék túloldalán találja magát.

A muszájból elkezdett twittelés azonban addiktívnak bizonyult: Sanghera néhány hét után függővé vált: azon kapta magát, hogy egyre gyakrabban olvassa mások banális mini-szappanoperáját, és aktív twittelőként maga is beszámol banális fogfájásáról.

Internetezõ hallgatók