Mi lesz az al-Kaida után?
„Első reakciónk pánikszerű volt, emiatt erőfeszítéseink kurdarcra voltak ítélve. Ezt nem szabad megismételnünk” – írja a terrorizmus elleni háború tanulságairól az Esquire magazinban Noah Feldman harvardi sztárprofesszor, aki a háború után rövid ideig tanácsadó volt Irakban.
Oszama bin Ladennek hihetetlen szerencséje volt Amerikával. Amikor még a kilencvenes években Szaúd-Arábiából szerette volna kiűzni az amerikai katonákat, senki sem állt mellé. Megszállásról ugyanis szó sem volt, a szaúdiak csakis saját érdekükben járultak hozzá, hogy amerikai támaszpontok legyenek az országban, és megkövetelték, hogy az idegen katonák észre se vétessék magukat.
2001 szeptembere után azonban az Egyesült Államok bevonult Afganisztánba, és nem elégedett meg azzal, hogy megbüntesse az al-Kaidának otthont adó tálib kormányt, hanem nyugati ízlés szerint elfogadható rendszert akart létrehozni, ez pedig megszállással járt együtt. Ráadásul bevonult Irakba is, és így megvalósult az idegen megszállás, amely ellen az iszlám nevében már jogos volt fegyverrel küzdeni. Özönlöttek is a muzulmán világból a harcosok. És Nyugat-Európában is felbuzdultak a radikális muzulmánok: ennek volt következménye a madridi és a londoni merénylet, amely pár évvel korábban teljes értetlenséget váltott volna ki. Így viszont mindenki tudta, miről van szó, sőt, Spanyolország kormánya még mintegy igazolta is a merényletet azzal, hogy kivonta csapatait Irakból.
Csakhogy közben az al-Kaida is súlyos hibákat követett el. Muzulmán lakosok ellen is merényleteket hajtott végre. Kezdetben csak síiták ellen, ami legalább a szunnita muzulmánok körében még úgy-ahogy igazolható volt. Mivel a külföldiek egyre jobban védték magukat, és egyre nehezebb volt őket megtámadni, az öngyilkos merénylők az amerikaiakkal együttműködő civileket vették célba. Egy-egy ilyen merényletnek azonban rendszerint sok kívülálló polgári áldozata is volt. Közben Afganisztánról a terrorizmus Pakisztánra is átterjedt, ott pedig csakis igazhitű szunnita muzulmánok között szedett áldozatokat. A Benazir Bhutto pakisztáni miniszterelnök elleni merénylet alighanem fordulópont volt: innen számíthatjuk Oszama bin Laden karrierjének végét. Hogy ez mikor következik be, még nem tudni, de az biztos, hogy az al-Kaida elvesztette a muzulmán világ szimpátiáját, márpedig az egész terrorista mozgalomnak éppen e szimpátia elnyerése volt a célja.
Terrorcselekmények akkor is lesznek, ha majd az al-Kaida lényegében megszűnik létezni, a terrorizmus kora azonban lezárul. Az Egyesült Államoknak akkor kell majd meggondolnia, hogy mi a múlt tanulsága. Mindenekelőtt örökre száműzni kell az Abu Ghraib börtönből ismert primitív kínzási gyakorlatot. Be kell zárni a guantánamói börtönt. A hagyományos amerikai szabadságjogokat pedig nyugodtan tiszteletben lehet tartani. Hírszerzésre, kémelhárításra szükség lesz, de őrizetbe vételek és lehallgatások dolgában meg kell tartani a törvényt. „Máskülönben csak az alkotmányt ássuk alá, a terrorizmus elleni harcot pedig éppenséggel megnehezítjük.”
