„Mi, románok és magyarok, mind erdélyiek is vagyunk”

Smaranda Enache marosvásárhelyi emberi jogi aktivista szerint az erdélyiségtudat hozhatja ismét össze az erdélyi románokat és magyarokat.
A Pro Európa Liga társelnökével a Székely Hírmondó című háromszéki napilap közölt internetes oldalán terjedelmes interjút hétfőn. Smaranda Enache ebben arról beszélt, hogy a sok évszázados magyar-román kapcsolatok "néhány szerencsétlen kivételtől eltekintve" pozitívnak mondhatók.

Smaranda Enache azt tartotta gondnak, hogy a kommunizmus éveiben meghonosított kisebbség- és főleg magyarellenes beolvasztási politikának még mindig vannak képviselői a román társadalomban, "hiszen továbbra is haszonélvezői szeretnének maradni a mesterségesen szított ellentéteknek". Úgy vélte, ma még azok vannak többen, akik az ellentétek és a bizalmatlanság fenntartásában érdekeltek.

Problémának tartotta az oktatás aszimmetrikus voltát. "Míg a magyarok többé–kevésbé beszélik a román nyelvet, és ismerik a román kultúrát, addig a románok szinte semmit sem tudnak a magyarságról, ezért velük kapcsolatban félre lehet vezetni őket. Ezen az áldatlan helyzeten végül is az állam tudna hathatósan változtatni, lehetővé téve, hogy a keretei között élő nemzeti közösségek megismerhessék egymás nyelvét és kultúráját" - vélte a magyarul is anyanyelvi szinten beszélő emberi jogi harcos.

A történelemoktatás felemás voltát is sérelmezte. Úgy vélte, míg a magyarok ismerik Erdély valós múltját, a románok elől ezt eltitkolják. "Így pedig el lehet hitetni velük, hogy itt évszázadokon keresztül magyar elnyomás alatt nyomorogtak, miközben általában jobban éltek, mint a román vajdaságokban" - tette hozzá.

Smaranda Enache szerint a magyaroknak is határozottabban fel kellene vállalniuk erdélyi mivoltukat. "Szükség van ugyan a nemzeti érzésre, s az összmagyarsághoz való tartozás tudatára, azonban azt sem szabad elfeledni, hogy mi, románok és magyarok, mind erdélyiek is vagyunk. (...) Mindkét félnek meg kell tanulnia ellenállni az Erdélyen kívülről jövő gyűlöletszításnak" - jelentette ki.

"Azt szeretném, hogy minél több és több román fedezze fel a magyarság egyedi kincseit, (...) a magyarok tanúsítsanak több bizalmat a románok iránt, és nyissanak feléjük, mert nem minden erdélyi román nacionalista és sovén. Minderre pedig, ha képesek leszünk, akkor itt lesz magyar, lesz román, és lesz közös magyar–román erdélyi jövő" - összegezte elképzeléseit Smaranda Enache.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.