Meztelen akasztással tiltakozott az iráni elnök ellen

Hasszan Róháni elnök üzletet kötni érkezett Franciaországba. A Femen aktivistái nem örültek, szimbolikus akasztással tiltakoztak.

A meztelen tiltakozó akcióiról elhíresült csoport, a Femen egyik aktivistája szimbolikusan felakasztotta magát Párizsban Hasszan Róháni iráni elnök látogatása ellen tiltakozva.

Az aktivista egy hídról lógatta le magát, testére az iráni nemzeti lobogó színeit festette. A Femen közleménye szerint a „nők, feministák és szabadgondolkodók” kivégzése ellen tiltakozott az akciójával.

Charles Platiau / Reuters

Róháni most jár először külföldön azóta, hogy az atommegállapodás nyomán megszüntették az ország elleni gazdasági szankciókat. Az út első állomása Olaszország volt, ahol nagy pompával fogadták a mérsékeltnek mondható perzsa vezetőt.

Párizsban – mint azt a Reuters megjegyzi – kisebb volt a felhajtás. Ez nem meglepő, hiszen Franciaország képviselte az egyik legkeményebb álláspontot az Irán nukleáris programjáról folytatott tárgyalások során.

Róháni francia üzletemberekkel találkozott szerdán, akiknek elmondta: országa nyitva áll előttük. Az iráni elnököt 120 fős, miniszterekből és üzletemberekből álló delegáció kísérte.

„Igaz, hogy Irán visszatért a nemzetközi közösségbe, de ez nem jelenti, hogy mindenben egyetértünk, főleg Szíriával kapcsolatban nem” – hűtötte le a kedélyeket Laurent Fabius francia külügyminiszter még Róháni érkezése előtt.

Az iráni elnök csütörtökön találkozik francia kollégájával, Francois Hollande-dal is. A Reuters szerint a két elnök találkozója után több jelentős megállapodást is bejelentenek, amelyek érinthetik az Airbus repülőgépgyártót, de a Peugeut és a Renault autógyárakat is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.