Mexikó után Argentína is enyhítette a könnyűdrogok megítélését

Alkotmányellenes büntetni kábítószer-fogyasztásért azt a nagykorút, aki ezzel a cselekedetével nem sodor veszélybe másokat - mondta ki kedden az argentin legfelsőbb bíróság. Hasonló döntést hozott néhány napja Mexikó is.

A Buenos Aires-i legfelsőbb bíróság szerint a kormánynak inkább a nagy mennyiségű kábítószerrel kereskedőket kell üldöznie, a fogyasztókat pedig kigyógyítania ebből a szenvedélyből, nem pedig bebörtönöznie.

A testület döntésével azt a törvényt helyezte hatályon kívül, amely alapján akár két évi börtönbüntetésre lehetett ítélni bárkit már kis mennyiségű drog birtoklásáért. A határozatot egy olyan büntetőperben hozták meg, amelyben több fiatal állt bíróság előtt marihuána tartalmú cigaretta birtoklásáért.

A döntés nem értelmezhető úgy egyértelműen, hogy törvényessé teszi a kábítószer birtoklását. Mindenesetre Anibal Fernandez kabinetfőnök (kormányfő) arra törekszik, hogy vonják ki a drogfogyasztást a bűncselekmények köréből. Erre vonatkozóan kormánya törvénytervezetet készített, és csak a legfelsőbb bíróság mostani döntéséig várt avval, hogy benyújtsa a kongresszusnak.

Mexikóban pénteken legalizálták a kis mennyiségű kábítószer birtoklását. A mexikói ügyészség azzal érvel, hogy az új törvény révén a rendőrség világosan meghúzhatja a határt az alkalomszerűen fogyasztók és a kereskedők között, és a szenvedélybetegek számára lehetővé teszi az orvosi kezelést. Azt is várják a lépéstől, hogy csökkenni fog a rendőri korrupció, mert eddig aki tudta, lefizette az őt kábítószerrel tetten érő rendőrt, hogy elkerülje a börtönbüntetést.

Ez nem törvényesítés, hanem szabályozás, ami nagyobb biztonságot teremt az állampolgárok számára - mondta főügyészség illetékese.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.