Mexikó korlátozná az uberes autók számát

Egy szabályozástervezet szerint Mexikóváros lehet a világon az első, ahol részletesen szabályozzák az egész világon vitákat kavaró utazásmegosztó szolgáltatásokat.

A San Franciscó-i székhelyű társaságnak a kocsik számán kívül azt is előírhatják, hogy olyan járműveket kell használnia, amelyek minimum 250,000 pesóba (közel 4,5 millió forint) kerülnek, és nem öregebbek hétévesnél – áll a mexikóvárosi kormányzóság tervezetében, melyet pénteken ismertetett a Reutersszel.

Egy, a tervezeten dolgozó hivatalnok megerősítette a dokumentum részleteit, amit csütörtökön vázoltak fel, és várhatóan jövő hétre el is készül. Elmondta ugyanakkor, hogy a részletekről még tárgyalnak.

Az Uber azt válaszolta a megkeresésre, hogy addig nem tud nyilatkozni a kérdésben, amíg nem látta a tervezetet, amely nem határozza meg az autók pontos számát, hanem azt a mexikóvárosi közlekedési minisztérium hatáskörébe utalja. 

A mexikóvárosi lehet az Uber első latin-amerikai szabályozása, amely a tervek szerint más utazásmegosztó szolgáltatásokat is érint majd, mint például a Cabify.

Corey Owens, az Uber illetékese egy, a héten adott interjúban elmondta, hogy erősen ellenzi, hogy megszabják az alkalmazás autóflottájának méretét.

"Azzal, hogy valami mesterséges korlátot szabnak a járművek számának, egyszerűen ugyanazt a problémát hozzák létre, amitől a helyiek a már meglévő taxitársaságok kapcsán is szenvednek" – állítja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.