Mészárlástól tartanak

Lehetséges mészárlástól tartanak az észak-iraki városban, Amerliben, amelyet két hónapja ostromol a szélsőséges szunnita szervezet, az Iszlám Állam. Nikolaj Mladenov, az ENSZ Irakkal foglalkozó különleges megbízottja azt mondta, komolyan aggasztja a helyzet, ami az ott élők helyzetéről szóló jelentések írnak. A várost nagyrészt türkmén siíták lakják, akik az IÁ szemében hitehagyóknak számítanak.

„Az Amerliben lévő helyzet kétségbeejtő és azonnali lépésekre késztetnek, hogy megvédjük az ottaniakat egy lehetséges mészárlástól" – mondta Mladenov egy nyilatkozatában. „ Utasítom az iraki kormányt, hogy tegyen meg mindent, hogy a helyiek életmentő humanitárius segélyt kapjanak vagy evakuálják őket."

A BBC szerint Amerliben nincs áram, ivóvíz és a városlakók kifogyóban vannak ételből és gyógyszerekből is.

Pénteken a legbefolyásosabb síita vallási vezető, Ali al-Szisztáni nagyajatollah aggodalmát fejezte ki a város lakóinak sorsa miatt. A helyiek azt mondják, saját maguknak kellett megszervezni katonai ellenállásukat, mivel az ostrom kezdete óta nem kaptak külső támogatást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.