Merkelnek „fáj a szíve” a gazdasági bevándorlókért, de menniük kell

Mindenkit, aki Európába érkezik, emberi bánásmódban kell részesíteni, a háború elől menekülőket segíteni kell, hogy új otthont találjanak, de azokat, akik gazdasági okokból jönnek, vissza kell fordítani - mondta a német kancellár az Európai Néppárt (EPP) madridi közgyűlésén tartott beszédében csütörtökön.

"Fáj a szívünk értük, de világossá kell tenni, hogy nem maradhatnak" - fogalmazott Angela Merkel.

A politikus beszélt annak fontosságáról, hogy a tagállamok között el kell osztani a terheket, igazságosan, de figyelembe véve az egyes országok lehetőségeit is.

Donald Tusk, az uniós tagállamok csúcsvezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke beszédében kiemelte: véget kell vetni annak a teljesen fölösleges vitának, hogy a menekültválság kezelése során a külső határok védelme vagy az európai országok közötti szolidaritás kapjon-e nagyobb hangsúlyt.

Tusk szerint e két eltérő felfogást ésszerű módon vegyíteni kell egymással.

"Nem tehetünk úgy többé, mintha ez a nagy migrációs hullám olyasmi lenne, amit mi is akarunk, és mintha a nyitott határok jól átgondolt politikáját folytatnánk. A valóság ettől eltérő: elvesztettük a határaink megvédésének képességét. (...) Másfelől viszont nem hajolhatunk meg a populizmus és az idegengyűlölet előtt, mert azt a politikai célt kell magunk elé tűznünk, hogy megerősítjük Európát a jobboldali szélsőséggel szemben" - jelentette ki a lengyel néppárti politikus.

Reinhold Mitterlehner osztrák alkancellár - összhangban a kongresszus általános hangulatával - úgy foglalt állást a migrációs válság ügyében, hogy egyfelől az eddiginél hatékonyabban kell védeni az EU külső határait, másfelől több szolidaritást kell tanúsítaniuk egymás iránt az uniós tagállamoknak a menekültek elosztásakor.

Szerinte jobban meg kell szervezni az érkezők regisztrálását abban az országban, ahol belépnek az EU-ba, valamint a menedékjogra nem jogosultak visszajuttatását a biztonságos harmadik országokba. Emellett ugyanakkor - vélekedett - a tagállamok eddig nem mutattak elég szolidaritást, amikor rögzítették, hogy hány menekültet hajlandóak átvállalni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.