Merkel nem tartja felelősnek magát a liberálisok bukásáért

Stabil parlamenti többségre van szükség a kormányzáshoz - jelentette ki Angela Merkel német kancellár, a konzervatív CDU elnöke a vasárnap esti választási győzelem után egy televíziós beszédében.

A Bundestagba bekerült pártok vezetőinek az országos közszolgálati televíziókban (ARD, ZDF) sugárzott fórumán Merkel hangsúlyozta: a hivatalos előzetes végeredmény kihirdetéséig a konzervatívok nem találgatnak arról, hogy milyen összetételű kormány alakulhat. Az azonban biztos, hogy nem tesz fel mindent egy lapra, kisebbségi kormány nem lesz. Nem játszunk va banque-ot" – mondta Merkel.

A kancellár öröme
Öröm FOTÓ: REVICZKY ZSOLT

Késő esti becslések szerint a CDU/CSU pártszövetség fölényesen, 42 százalék körüli eredménnyel győzött, de a korábbi becslésekkel ellentétben nem szerzett abszolút többséget. A konzervatívok eddigi koalíciós partnere, a liberális FDP kiesett a törvényhozás alsóházából.

Merkel nem tartja felelősnek a konzervatívokat a liberálisok kudarcáért. Helyes döntés volt arra biztatni a támogatókat, hogy egyéniben és listán is a konzervatívokra szavazzanak - mondta az FDP politikusainak arra a kérésére utalva, hogy a CDU/CSU hívei a közös kormányzás folytatása érdekében adják a listás szavazatukat a liberális pártnak.

A külföldi autósokra kivetendő autópályadíj elképzelésével kapcsolatban, amelyről vita alakult ki a CDU és a bajor testvérpárt, a CSU között, Merkel azt mondta: a német autósokat nem lehet tovább terhelni, és az is világos, hogy több pénz kell az úthálózat fejlesztéséhez. A többit megbeszéljük egymás között - mondta Merkel, megjegyezve, hogy ezen az ügyön nem múlik majd a kormányalakítás.

Azokkal a találgatásokkal kapcsolatban, hogy ciklus felénél visszavonulhat, a német kormányt 2005 óta vezető politikus hangsúlyozta: a 2017-es választásig kancellár akar maradni. Az euróövezeti válságról szólva kiemelte, hogy a reformokat folytatni kell.

Peer Steinbrück, a szociáldemokraták (SPD) kancellárjelöltje hangsúlyozta: "Merkel térfelén pattog a labda", a konzervatívoknak kell gondoskodniuk a stabil kormány megalakításáról. Hozzátette: pártjának azt tanácsolná, hogy ne lépjen koalícióra a konzervatívokkal, ha végül mégiscsak megszerzik az abszolút többséget.

Steinbrück és Jürgen Trittin, a Zöldek kampányát vezető duó tagja egyaránt kizárta, hogy összefogjanak a reformkommunista Baloldallal, amennyiben a három párt együttes eredménye elég egy többségi támogatással bíró kormány megalakításához.

Bernd Riexinger, a Baloldal társelnöke úgy vélte: az SPD és a Zöldek elrontották a választási kampányt, hiszen azt ígérték, hogy együtt leváltják a Merkel-kormányt, pedig erre nem volt esélyük, és elhatárolódtak a Baloldaltól, holott hárman elérhették volna a baloldali kormányváltást. Ezt a politikát tartósan nem lehet folytatni, "a következő évek kérdése az lesz, hogy van-e baloldali alternatívája a Merkel-projektnek" - mondta Riexinger.

A 22 óra körül készült eredménybecslések alapján a CDU/CSU 41,7 és 42,1 százalék közötti eredménnyel végezhet az első helyen, az abszolút többséget nem szerzi meg. Az FDP 4,6-4,7 százalékot szerezhet, eredménye elmarad az 5 százalékos parlamenti bejutási küszöbtől.

Az SPD a szavazatok 25,6 százalékára számíthat. A Baloldal 8,7-8,8 százalékon áll a késő esti becslések szerint, a Zöldek pedig 8,2-8,3 százalékon. A parlamenten kívüli pártok közül a bejutásra leginkább esélyesnek tartott euroszkeptikus Alternatíva Németországnak (AfD) 4,8 százalékra számíthat, így várhatóan nem jut be a Bundestagba.

Az SPD, a Zöldek és a Baloldal összefogása mellett elméletileg az is lehetséges, hogy a konzervatívok a Zöldekkel alakítsanak kormányt. A környezetvédő párt ettől elzárkózik. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a CDU/CSU felújítja a 2005-2009 közötti nagykoalíciót az SPD-vel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.