Merkel nem engedi el a görögöket

A német kancellár szerint hatalmas politikai hiba lenne hagyni, hogy az adósságválsággal küzdő Görögország elhagyja az eurózónát.

Angela Merkel vasárnap éjjel a BBC Newsnight című műsorában beszélt erről. A német kancellár a BBC online összefoglalója szerint elmondta, hogy Németország mindent meg fog tenni az eurózóna egyben tartásáért. Arra a kérdésre, hogy milyennek látja Görögország jövőjét, Merkel úgy fogalmazott; Athén többször kifejtette, hogy a valutaövezetben akar maradni, amely Merkel szerint „hihetetlenül meggyengülne" a görögök kilépésével. Merkel szerint éppen ezért őszintén közölni fogják Athénnal, hogy amennyiben maradni akar, „meg kell csinálnia a házi feladatát", s cserébe a közösség mindig támogatni fogja.

Az Európai Unió pénzügyminiszterei egyébként nemrég hagyták jóvá a Görögországnak szánt második, 130 milliárd eurós mentőcsomagot, amely 2014-ig hivatott felszínen tartani a súlyosan eladósodott államot. Németországnak mindegyik tagállamnál nagyobb mértékben kell hozzájárulnia a mentőcsomaghoz, amelyet sok német állampolgár és politikus fogad el nehezen. Elemzők ráadásul attól tartanak, hogy Athénnak a megszorító intézkedések ellenére még több segítségre lesz szüksége.

A további lehetséges mentőcsomagokkal összefüggésben Merkel elmondta, hogy Európában egy ideje a mechanizmus újragondolása zajlik. „Néhány ország elfogadta a mentőcsomagot, de nem különösebben volt ínyére. Követniük kell a valutaalap, az Európai Központi Bank és az Európai Bizottság által meghatározott feltételeket" – tette hozzá.

A német kancellár kifejtette továbbá, hogy Nagy-Britannia nagyon fontos szerepet játszik Európában, hozzátéve, hogy Londonnak hamarosan el kell döntenie, hogy mennyiben kíván részese lenni az uniónak.

Merkellel azonban nem mindenki ért egyet – legalábbis ami a pénzügyi szigort illeti. Soros György az év elején Davosban azzal keltett feltűnést, hogy élesen kikelt a német fiskális politika ellen. A magyar származású amerikai milliárdos szerint Németország „hajcsárként” viselkedik, elérhetetlen célok kitűzésére veszi rá az Európai Unió válságban lévő tagországait, és deflációs adósságspirál felé taszítja az eurózónát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.