Merkel lehet a CDU ütőkártyája
Főleg a gazdasági stabilitást, az alacsony munkanélküliséget és az európai országokhoz képest relatíve magas gazdasági növekedést emelte ki Merkel, mint a főbb sikereket, de elismerte, hogy eközben rengeteg kihívás éri az országot. Ilyen az atomenergiáról történő átállás a megújuló energiaforrásokra, az euróválság vagy éppen a közel-keleti helyzet. Ám a kancellár biztosította közel ezerfős hallgatóságát, hogy a CDU „biztos iránytűvel” hajózik a viharos vizeken is.
Merkel vezető szerepét jelenleg senki sem kérdőjelezi meg a pártban. Vannak ugyan belső viták, de ellenlábasait a kancellár nagyon ügyesen szorítja ki. Hideg fejjel, érzelemmentesen hagyja bukni őket, mint például a sokáig üdvöskének tűnő Norbert Röttgent, akinek azután kellett mennie, hogy elvesztette az észak-rajna–vesztfáliai választásokat – fogalmazott lapunknak Carsten Koschmieder, a berlini Freie Universität szakértője. Mindez annak fényében is érdekes, hogy amikor Merkel tizenkét évvel ezelőtt a CDU élére került, a legtöbben csak szükségmegoldást láttak benne. – A Kohl-féle pártfinanszírozási botrány után kellett egy új arc, de a CDU férfipolitikusai arra számítottak, hogy csak átmeneti vezető lesz, akitől bármikor vissza lehet venni az irányítást. Akkor lepődtek meg igazán, amikor 2005-ben kancellárrá választották. Azóta pedig gyakorlatilag verhetetlen, magasan vezeti a népszerűségi mutatókat. Ellentétben a CDU/CSU–FDP kormánykoalícióval, amivel a szavazók már jóval kevésbé elégedettek.
Merkel elérte, hogy a választók ne vele azonosítsák a koalíció botladozásait, elegánsan a viták fölé emelkedik, és egyfajta elnöki stílusban politizál. Nem foglal állást a párton belül zajló vitákban sem. – A mostani pártkongresszus célja, hogy minél egységesebb képet mutasson a CDU, a német választók nem szeretik ugyanis a vitatkozó pártokat – magyarázza Koschmieder. Azok a nézeteltérések, amelyek megjelennek a sajtóban, a választók többségét kevéssé hozzák lázba, de arra jók, hogy bepillantást engedjenek a CDU-ban régóta zajló „értékvitába”. Ilyen például, hogy az egynemű párok azonos jogokat élvezhessenek-e, mint a házaspárok (például az adójóváírások terén is), vagy hogy járjon-e otthon maradási támogatás azoknak a nőknek, akik hároméves korig nem adják a gyermekeiket óvodába, hogy ezzel is tehermentesítsék az államot.
A német politológus szerint a CDU konzervatív szárnya régóta mondogatja, hogy a párt feladta a klasszikus konzervatív értékeket; ennek legmeghökkentőbb példája az volt, amikor keresztülvitte a kötelező sorkatonai szolgálat eltörlését. Ezek a politikusok attól tartanak, hogy a CDU túlságosan középre mozdult, a folyamat túl gyors volt, és ezzel sok választót elvesztenek. Mások viszont úgy vélik, hogy klasszikus konzervatív szavazóból (akik az anyák otthon maradása vagy a klasszikus női–férfi munkamegosztás mellett kampányolnának) egyre kevesebb van Németországban. Erre utal az is, hogy a nagyvárosokban a CDU rendre rossz eredményeket ér el: az itteniek szemében a párt még mindig nem elég modern. Ezen a vékony pallón próbál egyensúlyozni Merkel, mint pártelnök.
Kancellárként merőben új kihívással szembesülhet a jövő évi választásokon: bár hivatalosan továbbra is a jelenlegi koalíció mellett korteskedik, nyitva hagyta az utat minden más alternatívának. Az FDP vezetői a pártkongresszus előtt sürgették a CDU-t, hogy tegyen hitet a koalíció folytatása mellett, de a közvéleménykutatásokat látva ez igencsak optimista elvárás. A CDU/CSU magasan vezet ugyan az SPD előtt, de az FDP 4 százalékon áll, így még az is megeshet, hogy be sem jut a parlamentbe, Angela Merkel pedig kénytelen lesz más szövetséges után nézni.
– Noha a német sajtóban sztárolt esetleges CDU–zöld koalíciót egyik résztvevő sem nagyon szeretné, van esély erre a forgatókönyvre – jósolja Koschmieder. – A szociáldemokraták már jelezték, hogy nem szeretnének junior partnerek lenni egy nagykoalícióban, de nincs kizárva, hogy az SPD-nek és a zöldeknek sem lesz elegendő többségük. Akkor pedig adódik a kérdés az ökopártnál: meddig akarnak még ellenzékben maradni?
