Merkel kezd félni a görög dominótól

A német kancellár szűk körben állítólag azt hangoztatta, hogy mindenképpen az euróövezetben kell tartani Görögországot. Meglepő fordulat – kommentál a Spiegel.

A dél-európai ország kiválása a közös pénzt használó EU-tagországok sorából olyan dominóhatást váltana ki, mint a Lehman Brothers amerikai befektetési bank 2008-as csődje volt, amely a világgazdasági válság kiteljesedéséhez vezetett – a Spiegel szerint Angela Merkel német kancellár a a héten szűk körben a fentiekkel indokolta, miért kell mindenképpen az euróövezetben tartani Görögországot.

A német hetilap vasárnap megjelent számában közölt beszámoló szerint a kancellár azt hangoztatta, hogy mindenképpen megoldást kell találni a görög válságra. A Spiegel szerint ez „meglepő fordulat” a kormány politikájában, hiszen Berlin mostanáig azt az álláspontot képviselte, hogy Görögország csak akkor maradhat az övezet tagja, ha az athéni kormány végrehajtja a nemzetközi hitelekhez kapcsolódó reformokat, az ügyben pedig csak a hitelezői trojka jelentése alapján lehet dönteni.

A kancellári hivatalban viszont már az előtt meghozták a döntést, hogy a trojka - az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap - szakértői megkezdték a reformok végrehajtásának helyszíni vizsgálatát - írta a Spiegel. A lap szerint a kancellár és tanácsadói egyebek között azt fontolgatják, hogy a válságkezelés sikere érdekében emeljék a soron következő hitelrészletek összegét, és ugyanekkora mértékben csökkentsék a később folyósítandó részleteket.

A hetilap forrásai szerint a trojka jelentése valószínűleg csak november elejére készül el. A vizsgálat befejezését eredetileg szeptemberre várták, a német pénzügyminisztérium pedig a napokban egy közleményben azt írta, hogy októberben készül el a reformok állásáról szóló jelentés. Ennek megállapításaitól függ, hogy az athéni kormány megkaphatja-e a következő hitelrészletet.

A német kancellár az esetleges görög eurótávozás gazdasági következményei mellett a politikai hatásoktól is tart. Úgy véli, hogy a Görögország kiválásával keletkező helyzetet csak az „államadósságok uniója” révén lehetne kezelni, vagyis a meggyengült övezeti tagok, például Spanyolország vagy Olaszország stabilitását csak úgy lehetne biztosítani, ha az egész közösség vállalna garanciát a külön-külön felhalmozott adósság törlesztésére, ami a német lakosság ellenállása miatt végzetes következményekkel járhat a Merkel vezette konzervatívok számára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.