Merkel is bojkottálná az Eb-t

A német kancellár mellett több miniszter is távol maradhat a rendezvénytől, ha az ukrán hatóságok addig nem bocsátják szabadon a korrupció és hivatali visszaélés miatt elítélt exkormányfőt, Julija Timosenkót.

A volt ukrán kormányfővel, Julija Timosenkóval szembeni bánásmód miatt a labdarúgó Európa-bajnokság ukrajnai részének politikai bojkottját tervezi a német kancellár.

A Spiegel friss értesülése szerint Angela Merkel és miniszterei távol maradnak a rendezvénytől, ha az ukrán hatóságok addig nem bocsátják szabadon a korrupcióval, illetve hivatali visszaéléssel gyanúsított, bebörtönzött korábbi miniszterelnököt. A kancellár állítólag erre vonatkozó utasítást adott kormánya minisztereinek - írta a lap.

Az idei labdarúgó Európa-bajnokság június 8-án kezdődik Ukrajna és Lengyelország közös rendezésében.

A hetilap szerint az egyetlen kivételt Hans-Peter Friedrich belügyminiszter jelenti, aki egyben a sport területét is felügyeli. Ugyanakkor Friedrich is az ukrán hatóságok tudomására hozta, hogy csak abban az esetben utazik el az Ukrajnában sorra kerülő német-holland mérkőzésre, ha előtte felkeresheti a börtönben lévő Timosenkót.

A volt ukrán miniszterelnök néhány nap óta éhségsztrájkot folytat a fogva tartás körülményei miatt. Ügyvédje a közelmúltban azzal vádolta az ukrán hatóságokat, hogy bántalmazták Timosenkót, amikor - akarata ellenére - egy harkivi kórházba szállították át. Az ukrán illetékesek ezt cáfolták. Nemrég ráadásul felvételek kerültek elő, amelyeken Timosenko a karján és a hasán horzsolásokkal, illetve zúzódásokal látható. A volt kormányfő pártja, a Julija Timosenko Tömb - Haza azt állítja, hogy őrei bántalmazzák a poliikust.

Timosenkót tavaly egy nagy nemzetközi vitát keltő perben hétévi börtönre ítélték. Általános vélekedés szerint a volt kormányfő valójában a jelenlegi ukrán elnök, Viktor Janukovics politikai bosszújának áldozata, 2004-ben ugyanis Timosenko volt a Janukovics hatalma ellen irányuló narancsos forradalom egyik vezéralakja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.