Merkel enged a kukkolóknak

Már 20 nagyváros utcáin indulhatunk virtuális sétára Németországban: több hónapos vita után szerda óta itt is működik a Google Street View szolgálatása.

Még repülőre sem kell ülni, mégis kiruccanhatunk a hamburgi Alsterra, a müncheni belvárosba vagy épp a berlini Postdamer Platzra is. Igaz, sok helyen csak megkötésekkel: a céghez több mint 240 ezer kérés érkezett magánszemélyektől, hogy takarják ki a házukat. Kirándulás közben itt-ott csúnyán kisatírozott homlokzatokat is találhatunk: a német személyiségi jogi törvények alapján ugyanis egy társasház esetében már az is elegendő, ha egyetlen bérlő kéri a magánszféra védelmét. Az aggályoskodókkal szemben a Google azt hangoztatja, hogy csupán az érintettek elenyésző része, három százalék kért ilyesféle védelmet. Ráadásul bárki bármikor meggondolhatja magát, és ha mégis el akarja rejteni a házát, a Google-nek azonnal intézkednie kell.

Zenészek a Google kamerája előtt a németországi Oberstaufenben
Bianca Keybach passes a group of musicians playing alphorns as she rides a Google Street View trike in Oberstaufen, November 2, 2010. The first panoramic images of German locations became available on Tuesday in Google Street View online service. REUTERS/Michaela Rehle (GERMANY - Tags: SOCIETY)

Bár a Google Street View már 25 országban működik, a németeknél különösen nagy volt az ellenállás. A fogyasztóvédelmi miniszter egyenesen a magánszféra megsértésével vádolta a Google-t, és a német politikusok többsége is kérte a szolgáltatót, hogy otthonukat tegyék felismerhetetlenné. Angela Merkel kancellár viszont nem tulajdonított különösebb jelentőséget a dolognak – igaz, a turisták úgyis könnyen felismerik a Spree partján levő lakását a kapuban posztolókét rendőrökről. A Street View mellett kardoskodók szerint példátlan lehetőségeket rejt az új technika: Berlin, München vagy Frankfurt címeire egy kattintással rákereshetünk, ellenőrizhetjük, hogy a kinézett szálloda milyen környéken fekszik, tetszik-e az estére lefoglalt étterem terasza, lehet-e parkolni az utcában, hol vannak a legfontosabb látnivalók - egyszóval számos hasznos információt gyűjthetünk.

A Google is jól jár, mert a már több országban működő Street View-n keresztül hirdetési felületeket tud eladni, nem kevés pénzért. A fényképen szereplő emberek arcát, autók rendszámtábláit gondosan kisatírozzák, nehogy ebből gondok támadjanak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.