Merkel: Ne terheljék túl Németországot!

Hiába a spanyol bankmentőcsomag, egyre nagyobb a pánik Európában. A százmilliárd eurós hitel ellenére a Moody’s három osztályzattal minősítette le Spanyolországot, amelynek szuverén adóssága már csak egy szinttel áll a befektetésre nem ajánlott, "bóvli" kötvények felett.

A spanyol állampapírok hozama megközelíti az immár tarthatatlannak tartott hét százalékot – ez az a szint, amikor már mentették a görögöket, az íreket és a portugálokat. A spanyolokéval együtt vészesen emelkedik az olasz, sőt, már a német állampapírok hozama is. A vasárnapi görög választások előtt teljes a bizonytalanság, hogy merre haladjon tovább Európa. Francois Hollande francia államfő figyelmeztette a görögöket, hogy ő ugyan megérti a gondjaikat, de ha nem tartják be az európai megállapodásokat, akkor lesznek olyan országok, amelyek Athén kiválását szorgalmazzák majd az eurózónából. Robert Fico szlovák kormányfő is azt mondta az MTI jelentése szerint: amennyiben a görögök nem tartják be a közkiadásaik egyensúlyba hozásával kapcsolatos, rájuk szabott feltételeket, Szlovákia csatlakozni fog azokhoz az országokhoz, amelyek kezdeményezik Görögország kizárását az eurózónából.

Angela Merkel német kancellár és Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke
Angela Merkel német kancellár és Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke

A görögök mindeközben pánikszerűen veszik ki a pénzt a bankokból. Most már nemcsak ők okoznak fejtörést Brüsszelnek. A német Die Zeit szerint Berlin gyakorlatilag halálra ítélte Madridot, amikor nem járult hozzá ahhoz, hogy a mentőcsomagot valóban a bajba jutott bankok kapják, ne pedig a spanyol állam. Ezzel ugyanis megnövelték a spanyolok hitelállományát, és lezárták előttük az utat a még megfizethető hitel felé. Most majd menthetik az egész országot.

A nyomást Angela Merkel német kancellár is érzi, mert a Bundestagban elmondott beszédében arra figyelmeztetett csütörtökön: Németországot nem szabad túlterhelni, hiszen ez ma a növekedés motorja Európában. Ám ha rákényszerítenék, hogy vállalja át a többi állam adósságát – vagyis járuljon hozzá a közös kibocsátású eurókötvényekhez, amit Berlin eddig ellenzett – , akkor ettől a motortól fosztanák meg Európát. Merkel szerint nincs gyors megoldás az eurózóna bajaira, de elemzők arra figyelmeztetnek: az unió történetének válságos pillanatához érkezett, a jövője a politikai vezetők kezében van.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.