Merkel visszautasítja Orbán állítását

Élesen visszautasította Orbán Viktor Németországnak címzett szemrehányásait Angela Merkel. A német kancellár szerint a menekültprobléma mindenkit érintő, összeurópai probléma és nem német ügy, ahogy azt a magyar miniszterelnök állítja.

– Németország megteszi, amit erkölcsileg és jogilag meg kell tennie. Se többet, se kevesebbet – mondta csütörtökön svájci látogatása során a CDU elnöki posztját is betöltő politikus.

A dpa szerint Merkel arról is beszélt berni útja során, hogy Magyarországnak abban igaza van: az EU-nak védenie kell külső határait. Ez azonban önmagában nem elegendő. Akik védelemre szorulnak, azokat megilleti a menekültstátus. Az ENSZ menekültügyi konvencióját ugyanakkor minden EU-tagállamnak, így Magyarországnak is be kell tartania. A menekültekkel való bánásmódban a meghatározó az emberi méltóság tisztelete. Merkel követendő példának nevezte a svájci gyakorlatot, ahol gyorsan lefolytatják a menekülteljárást, s visszaküldik azokat, akik nem politikai üldözöttek, hanem gazdasági migránsok.

Párizsban a francia államfői hivatal azt közölte: Németország és Franciaország javasolja, hogy az Európai Unió 28 tagállama a menekülteket kötelező érvényű kvótarendszer alapján, igazságosan ossza el egymás között. A német kancellár Bernben megismételte, az nem járja, hogy csak Németország, Svédország, Olaszország és még egy pár állam fogad be menekülteket.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökének brüsszeli közlése szerint a kötelező kvótarendszerel 120 ezer menekült újraelosztását és áttelepítését oldanák meg igazságos alapon, az egyes tagállamok gazdasági erejét és sajátosságait is figyelembe véve. A 120 ezres szám pluszban értendő ahhoz a 40 ezer menekülthöz képest, akiket az Európai Bizottság 2015–2016-ban szeretne elosztani és áttelepíteni a 28 tagállam között – írta a Reuters.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.