Merkel "részletesen megvitatta" Putyinnal az ukrán helyzetet

Angela Merkel német kancellár felhívta kedden este Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy megvitassák az Ukrajnában kialakult helyzetet.

A két politikus a hivatalos közlések szerint nagy jelentőséget tulajdonított az ukrán válságról csütörtökre tervezett négyoldalú tárgyalásoknak.

A két vezető reméli, hogy a genfi találkozón sikerül olyan, egyértelmű jelzést adni, amely hozzájárulhat a helyzet békés mederbe tereléséhez – fogalmaztak éjjel a Kreml sajtószolgálatának közleményében.

Az orosz államfő állítólag megjegyezte, hogy az ukrajnai konfliktus "gyors eszkalációja lényegében a polgárháború szélére sodorja az országot". Putyin emellett figyelmeztetett az ukrán gazdaság stabilizációjának és az Európába irányuló orosz földgázszállítások biztosításának fontosságára, amire néhány napja levélben is felhívta több európai ország vezetőjének figyelmét.

A német kormány közlése szerint Merkel "részletesen megvitatta" Putyinnal az ukrán helyzetet, beszélgetésük pedig főleg arra irányult, hogy előkészítsék az amerikai, orosz és ukrán külügyminiszter, illetve az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője részvételével április 17-re tervezett genfi találkozót.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.