Merkel nemet mondott Orbán bajor barátainak

A CSU limitálni szeretné, hogy mennyi a menekültet fogadjon Németország jövőre. Merkel szerint csökkenteni kell ugyan a menekültek számát, azonban ezt nem lehet csak nemzetállami szinten megtenni.

Nem lehet egyoldalúan, "nemzeti" szinten megállapított felső határ bevezetésével megbirkózni a sok menekült miatt keletkezett kihívással - mondta Angela Merkel német kancellár, a konzervatív CDU elnöke pénteken Münchenben a CSU kongresszusán, ismét elutasítva a bajor testvérpártnak azt a követelését, hogy Németország jelölje meg előre, mennyi menekültet fogad be jövőre.

Angela Merkel a CSU-s küldöttek többsége által udvariasan, de lelkesedés nélkül fogadott beszédben kiemelte, hogy csökkenteni kell a menekültek számát, de szerinte ezt csak azzal lehet elérni, ha egyszerre három szinten, nemzetállami, európai uniós és nemzetközi szinten tesznek érte.

A nemzetállami szintű intézkedésekről szólva kiemelve, hogy a védelemre nem szoruló menedékkérőket minél gyorsabban haza kell szállítani. A válságkezelés európai uniós szintjével kapcsolatban kiemelte, hogy gondoskodni kell a menekültek tagállamok közötti méltányos elosztásáról, a külső határok biztosításáról és az uniós menedékkérő központok, az úgynevezett hot spotok kialakításáról.

A válságkezelés nemzetközi vetületeiről szólva hangsúlyozta, hogy meg kell osztani a válság terheit az EU és Törökország között, és az "illegális migrációt legális migrációval" kell felváltani.

Angela Merkel beszéde után Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a CSU elnöke felment hozzá a színpadra, átvette tőle a szót és gratulált neki kancellárrá választása tízedik évfordulója (november 22.) alkalmából. Mint mondta, az utóbbi tíz év tíz nagyon jó év volt Németországnak.

Ugyanakkor Horst Seehofer a testvérpárt elnökének jelenlétében leszögezte, hogy a CSU továbbra is ragaszkodik a felső határ kijelöléséhez. A küldöttek ezt viharos tapssal jutalmazták. Hozzátette: az ügyben további egyeztetések következnek, és reményei szerint sikerül közös álláspontot kialakítani a menekültválság kezeléséről.

"Angela Merkel és Horst Seehofer eddig mindig talált megoldást. Ha ez a mottód, kedves Angela, akkor szívesen látunk" - mondta a CSU elnöke.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.