Merkel mégis támogatja Junckert

A kancellár Regensburgban, a Német Katolikus Napok nevű rendezvénysorozat vitafórumán állt ki a volt luxemburgi miniszterelnök mellett.

Angela Merkel német kancellár pénteken nyilvánosan kiállt amellett, hogy az Európai Néppárt csúcsjelöltje, Jean-Claude Juncker legyen az Európai Bizottság elnöke. Az n-tv német hírtelevízió jelentése szerint a kancellár Regensburgban, a Német Katolikus Napok nevű rendezvénysorozaton egy vitafórumon állt ki a volt luxemburgi miniszterelnök mellett.

Az Európai Néppárt végzett az első helyen az európai parlamenti (EP-) választáson, "éppen ezért minden megbeszélést abban a szellemben folytatok, hogy Jean-Claude Juncker legyen az Európai Bizottság elnöke" - mondta Angela Merkel. A német kancellár eddig nem foglalt állást egyértelműen a néppárti csúcsjelölt mellett. A keddi uniós csúcstalálkozó után tartott sajtótájékoztatóján például azt mondta, hogy Juncker alkalmas a bizottság következő öt évre szóló programjának végrehajtására, de "sokan mások is" képesek erre.

Merkel tartózkodó hozzáállását bírálták a kancellár vezette konzervatívokkal nagykoalícióban kormányzó szociáldemokraták, akik azt akarják elérni, hogy az EP-ben az európai szocialista pártcsalád frakciójának támogatásával megválasszák Junckert bizottsági elnöknek, és a baloldali csúcsjelölt, Martin Schulz legyen a bizottság német tagja.

A tisztség betöltésére azonban a  tagországok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanácsnak kell személyi javaslatot tennie, és a javaslatról minősített többséggel döntenie. Márpedig a tanács több tagja, köztük David Cameron brit és Orbán Viktor magyar kormányfő nem támogatja Juncker jelölését. A tanács kedden megbízta Herman Van Rompuy-t, a testület elnökét, hogy kezdjen konzultációkat az EP képviselőivel az Európai Bizottság elnöki tisztségének betöltéséről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.