Merkel: Méltányosan kell elosztani a terheket

A menekültválság terheit méltányosan kell megosztani az Európai Unió tagországai között - jelentette ki a német kancellár hétfőn Berlinben a francia államfővel folytatott megbeszélése előtt.

Angela Merkel Francois Hollande társaságában tett sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy az Európai Bizottságnak gondoskodnia kell arról, hogy valamennyi tagország betartsa a menekültügyi előírásokat, amelyek a menedékkérők regisztrációjára, valamint elhelyezésük és egészségügyi ellátásuk minimális követelményeire vonatkoznak.

Ki kell alakítani Olaszországban és Görögországban azokat a menedékkérő-regisztrációs központokat is, amelyek létrehozásáról a tagállami vezetők már megállapodtak. Ezt "gyorsan, még az idén meg kell tenni, késlekedést nem tudunk elfogadni" - hangsúlyozta a német kancellár.

Hozzátette: "közös szabványokat kell kidolgozni" az elutasított menedékkérők hazatoloncolásáról, mindazok esetében pedig, akik tartózkodási jogot - azaz menekült, oltalmazott vagy más menekültügyi státust - szereznek, gondoskodni kell "a méltányos tehermegosztásról", mert ez "jelenleg nem biztosított".

Angela Merkel elmondta: a német és a francia belügyminiszter előkészítő munkája révén Németország és Franciaország arra a megállapításra jutott, hogy az EU tagországai közösen meg tudják határozni az úgynevezett biztonságos származási ország fogalmát, és "egységesíteni" tudják a közös definícióból következő jogi eljárásokat.

A német kancellár megismételte azt a szóvivője, Steffen Siebert által már ismertetett állásfoglalását, amely szerint a leghatározottabban elítéli a szászországi Heidenauban a hét végén történt zavargásokat. Hangsúlyozta: a menedékkérőket befogadó helyi állomásnál tartott tüntetéseken "agresszív, idegenellenes hangulat" alakult ki, ami "teljes mértékben elfogadhatatlan". A kancellár visszataszítónak nevezte a szélsőjobboldaliak és neonácik gyűlölködését, és szégyenletesnek nevezte, hogy megnyilvánulásaikat nyíltan támogatták állampolgárok, köztük családok gyermekekkel.

Francois Hollande hangsúlyozta, hogy a menekülthullám felerősödésével rendkívüli helyzet állt elő, amely azonban tartós marad, mert a menekülthullámot kiváltó krízisek nem enyhülnek. Ezért az uniós tagállamoknak össze kell hangolniuk tevékenységüket és közös migrációs politikát kell kidolgozniuk.

Aláhúzta, hogy meggyőződése szerint csak egy egységes menekültügyi rendszer révén lehet fenntartani a schengeni rendszert, vagyis a határok szabad átjárhatóságát a belső határellenőrzés nélküli uniós övezetben.

A francia államfő hozzátette: elkerülhetetlenül szükséges különbséget tenni a védelemre szoruló menedékkérők és az ugyan érthető okok miatt az EU-ba igyekvő, de a menekültügyi előírások értelmében a maradás esélyével nem rendelkező menedékkérők között. A védelemre szoruló menedékkérőket pedig "igazságosan kell elosztani" a tagállamok között, és gondoskodni kell a védelemre nem jogosult kérelmezők "emberhez méltó" körülmények között történő visszatelepítéséről.

Angela Merkel és Francois Hollande eredetileg Petro Poronsenko ukrán elnökkel folytatott volna megbeszélést Berlinben a kelet-ukrajnai válság rendezéséről. A programot azonban a menekülthullám felerősödése miatt kiegészítették egy kétoldalú, német-francia megbeszéléssel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.