A Magyar Külügyi Intézet (MKI) tájékoztatójában arra keresi a választ, hogyan lehet kezelni a Ramil Szafarov kiadatása utáni helyzetet, a magyar külpolitika előtt milyen lehetőségek állnak az után, hogy Örményország megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal, és hogy magyarázatot vár a történtekre az Egyesült Államok mellett több más kulcsfontosságú szövetséges állam is.

Az MKI elemzése abból indul ki, hogy Orbán Viktor miniszterelnök ugyan tárgyalt Ilham Alijev azerbajdzsáni elnökkel Szafarov kiadatásáról, a megbeszéléseken az azeri fél feltehetően azt ígérte, hogy Szafarov börtönben marad. Ennek végül az ellenkezője történt, és Szafarov elnöki kegyelemmel még aznap szabadult. Az MKI tájékoztatója ebből azt a következtetést vonja le, hogy az azerbajdzsáni vezetés súlyosan megtévesztette Magyarországot.

A kommunikációs javaslatokról szóló rész szerint a kegyelem érzékelhetően meglepte Budapestet: erre utal többek között az is, hogy közel 24 órán át nem volt hivatalos kormányálláspont. A MKI anyaga szerint Baku igyekszik maximálisan kihasználni Budapest meglepettségét, és úgy tesz, mintha a szabadlábra helyezésre Budapesttel egyetértésben került volna sor, azaz tagadni akarja a megtévesztést.

A tájékoztató összefoglalja az üggyel kapcsolatos „kommunikációs problémákat” is. Eszerint nemcsak az örmények, de a Nyugat számos országa is meg van róla győződve, hogy Magyarország tudatosan eladta a nyilvánvalóan elmebeteg, élefogytig tartó szabadságvesztésre ítélt Szafarovot Azerbajdzsánnak, 2-3 milliárd euróért. Az Orbán–Alijev-tárgyalások ténye ráadásul nyilvánosságra került, ami tovább erősíti a külföldi partnerek gyanúját. "A tervezett finanszírozási megállapodás miatt jelenleg Azerbajdzsán sokkal fontosabb Magyarországnak, mint fordítva" – írja az MKI anyaga hozzátéve, hogy Magyarország emiatt nem mondhatja el azt, ami feltehetően valójában történt, azaz hogy az azeri elnök megtévesztette a magyar miniszterelnököt. Az anyag felveti, hogy az örmény diaszpóra nyomása akár képes lehet hátráltatni a hazánk és az IMF közötti tárgyalásokat is.

Merjünk buták lenni!

A kommunikációs javaslatokat a Merjünk buták lenni! című rész foglalja össze. Ebben azt tanácsolják, hogy Budapest hibáztassa önmagát. Ez ugyanis még mindig kisebb kárt okoz, mintha azt hinné a nemzetközi közvélemény, hogy Baku és Budapest teljes egyetértésével történt, ami történt. Ezért félreértésről kell beszélni, és az anyag a következő fordulatokat ajánlja: „azt hittük, hogy az azeri minisztériumtól kapott ígéret elegendő, és nem számítottunk rá, hogy azt egy elnöki rendelet felülírhatja.” A magyar félnek fel kell vállalni az inkompetencia vádját is: „Azerbajdzsán messze van”, „nincs a térséghez igazi magyar szakértelem”, „nem ismertük az azeri jogrendszer működését”.

Azt tanácsolja, érveljenek a magyar vezetés kezdeti bénultságával is: ez mutatja, hogy magyar részről nem volt tudatos, tervezett akció Szafarov szabadlábra kerülése. Ha tudtuk volna, mi készül, lett volna kész hivatalos álláspont is – ám nem volt, mivel nem tudtuk. Mindezek mellett hangoztatni kell azt is, hogy nemzetközi jogi értelemben Budapest teljesen jogszerűen járt el (mint ahogy azt a szept. 1-i KüM-KIM közös közlemény teszi). Egy ilyen kommunikáció úgy szolgál magyarázattal a történtekre, hogy közben nem veszélyezteti az Azerbajdzsánnal kapcsolatos magyar célokat.

A hivataloson kívül a nem hivatalos csatornákon keresztül például el lehet mondani azt is, hogy Baku nem tartotta be, amit ígért. Erre nemcsak az örmények lesznek receptívek, de az Egyesült Államok is: Ilham Alijev hagyományosan „problémás” tárgyalópartner, és az azeri–amerikai viszony is komoly feszültségekkel terhelt.

Az örmény vezetés is kényszerhelyzetben volt

Az anyag azzal zárul, hogy mindezek után hogyan alakulhatnak az örmény–magyar kapcsolatok. Magyarország és Örményország között a kétoldalú kapcsolatok erősen korlátozottak voltak. Nem voltak például közvetlenül a két országba akkreditált nagykövetségek. Ezen a ponton az elsősorban a felháborodott hazai közönségnek megfelelni kívánó Szerzs Szargszjan örmény elnök előtt nem is nagyon volt más út, mint a diplomáciai kapcsolatok megszakítása: mindenképpen valami látványosat kellett lépnie, viszont a felszínes kapcsolatok miatt nem is volt más lehetősége. Más megfogalmazásban tehát az örmény vezetés is kényszerhelyzetben volt.

Az MKI tájékoztatója megjegyzi, figyelmet érdemel a jereváni magyar tiszteletbeli konzulátus előtti tüntetés során az örmény rendőrség magatartása. Elvileg megtehették volna, hogy hagyják a felháborodott tüntetőket feldúlni és kifosztani a konzulátust és a Richter Gedeon gyógyszergyár helyi kirendeltségét (ez a kettő egy épületben van Jerevánban). Ehelyett azonban az örmény rendőrség, miután hagyták, hogy a tüntetők letépjék a magyar zászlót, és teleragasszák plakátokkal a kirakatot (ismét a szimbolikus gesztusok szerepe!), gyorsan és hatékonyan rendet teremtett – azaz az örmény kormány törekedett rá, hogy a diplomáciai szakítás ne okozzon jelentős anyagi, és különösen személyi veszteséget.

Az MKI anyaga végül megállapítja, hogy bár a diplomáciai kapcsolatok megszakadtak, ez biztosan nem marad így a végtelenségig. A kétoldalú kapcsolatok ezzel elérték a mélypontot, innen már csak javulhat a helyzet. A kérdés csak az, hogy mikor. Rövid távon nyilvánvalóan fagyos lesz a két ország viszonya. ám középtávon már jól átgondolt, kitartó munkával megkezdődhet a kétoldalú kapcsolatok újjáélesztése.