Merényleteket hiúsítottak meg Pakisztánban

A pakisztáni rendőrség meghiúsított több merényletet a dél-ázsiai ország fővárosában; a terroristák robbantásokra és diplomaták elrablására készültek - jelentette be hétfőn a pakisztáni belügyminiszter.

Rehman Málik elmondta, az elmúlt hat hónapban számos öngyilkos merényletet sikerült megelőzni Iszlámábádban. Megszigorították a biztonsági intézkedéseket, de továbbiakra van szükség, ezért 20 ezer fővel megemelik a rendőrség létszámát a fővárosban - jelentette be.

Egy nappal azután nyilatkozott, hogy a pakisztáni hadsereg bejelentette: offenzívát indított a nyugati országrészben, Dél-Vazirisztánban azért, hogy elfogja Baitulla Mehszudot, a pakisztáni tálibok vezetőjét. Mehszudot vádolják több pakisztáni öngyilkos merénylet - így a Benazir Bhutto volt kormányfő életét kioltó 2007. decemberi támadás - megszervezésével.

Pakisztán az elmúlt időszakban egy sor pokolgépes merénylet színtere volt; öt öngyilkos merényletet követtek el a muzulmán országban csak ebben a hónapban. A tálibok a csapássorozatot megelőzően azzal fenyegetőztek, megbosszulják, hogy a hadsereg offenzívát indított ellenük északnyugaton, a Szvat-völgyben.

A pakisztáni hadsereg közölte, nagyjából 30 tálib fegyveres vesztette életét a vasárnapi harcokban az északnyugati országrészben, a törzsi övezetben. A tájékoztatás szerint a katonaság helikoptereket és harci repülőgépeket is bevetett a Badzsaur és az attól délre fekvő Mohmand körzetében dúló összecsapásokban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.