Merénylet a Hezbollah fellegvárában

Eddigi adatok szerint tizennégyen meghaltak, több mint kétszázan pedig megsebesültek, amikor autóba rejtett pokolgép robbant Bejrút egyik déli, főleg síiták lakta negyében csütörtök délután.

Tizennégyen meghaltak, több mint kétszázan pedig megsebesültek, amikor utóba rejtett pokolgép robbant csütörtök délután a libanoni főváros, Bejrút déli, főleg síita muzulmánok lakta körzetében. a pokolgépet két negyedet, Bir Abedet és Rveisszt elválasztó sugárúton robbantották fel a kora esti csúcsforgalom alatt, így a jelenleg ismert adatokhoz képest az áldozatok száma még jelentősen nőhet. A merénylet helyszíne felett füstoszlop emelkedik, mentőkocsik sora szállítja el a halottakat és az áldozatokat.

A merénylettel minden valószínűség szerint a Hezbollahon akartak bosszút állni

Bejrútnak ez a két negyede a szélsőséges libanoni síita szervezet, a Hezbollah fellegvárának számít, az első feltevések szerint pedig a merénylet azzal áll összefüggésben, hogy a Hezbollah több egysége a szomszéd Szíriában Basár el-Aszad elnök oldalán avatkozott be a polgárháborúba, amelyet a nagyrészt szunnita lázadók vívnak az alavita rezsim ellen. (Az alavita az iszlám egyik síitizmushoz tartozó gnosztikus irányzata.) A Hezbollahnak két hónapja oroszlánrésze volt abban, hogy Aszad hadserege végül győzött a stratégiai szempontból kiemelt jelentőségű város, Kuszajr visszafoglalásáért indított harcban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.