Keményen beszólt a menekültügyi szigor miatt az ENSZ-főtitkár

„Aggodalommal tölt el, hogy az európai országok egyre szigorúbb menekültügyi intézkedéseket hoznak” – mondta az osztrák parlament előtt Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár csütörtökön, hangsúlyozva, hogy ezek a lépések szembemennek a tagállamok által vállalt emberi jogi kötelezettségekkel.

Ban Ki Mun mindenkit kiosztott az osztrák parlamentben
Ban Ki Mun mindenkit kiosztott az osztrák parlamentben
Heinz Peter Bader / Reuters

Bár nem nevezett meg egyetlen országot sem, aligha véletlen, hogy a főtitkár – aki a növekvő idegengyűlöletre is figyelmeztetett – bécsi látogatását egy kemény kritikával tette emlékezetessé, az osztrák parlament ugyanis szerdán fogadta el a menekültügyi törvény szigorítását. Ennek értelmében, ha a kormány „vészhelyzetet” hirdet ki, még a menekültstátusért folyamodó személyeket sem fogadják. Ez alól csupán az egyedül utazó kiskorúak, a kisgyermekes anyák és az ausztriai rokonokkal rendelkező menekültek képeznek majd kivételt. Szigorítják továbbá a családegyesítés feltételeit, és bevezetik a határozott idejű – a tervek szerint három évre szóló – menekültstátust is.

A törvénymódosítás értelmében 6 hónapról 15 hónapra ugrik a menekültkérelmek feldolgozási ideje is. A tiroli rendőrfőkapitány azt sem zárta ki, hogy kerítést építenek az olasz határra, a Brenner-hágónál. A tervet élesen kritizáló olasz kormányfő, Matteo Renzi azonban rámutatott, hogy idén sem érkeztek többen Olaszországon keresztül Európába, mint tavaly.

A menekültek a nyugat-balkáni útvonalon próbálnak eljutni a kontinens szívébe, ám miután Macedónia hetekkel ezelőtt lezárta a Görögországgal közös határszakaszt, mintegy tízezer ember rekedt a görög oldalon, Idomeninél. A magyar köztévé csütörtök reggel helyszíni tudósítójára hivatkozva azt állította, hogy feszült a légkör, mivel megkezdték a tábor felszámolását, amelyet vasárnapig be is fejeznek. Az embereknek szórólapokat osztanak, amelyeken tájékoztatják őket, hogy nincs értelme ott maradniuk, helyette hivatalos befogadóállomásokon érdemes jelentkezniük.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) athéni irodájából lapunknak azt mondták: nem tudnak róla, hogy a hatóságok a tábor kiürítését terveznék. „Ma nem volt semmilyen különös intézkedés Idomeniben, azon kívül, hogy információval látják el a menekülteket. De ez már napok óta zajlik” – mondta a Népszabadságnak a UNHCR munkatársa az Idomeniben tartózkodó kollégájával folytatott beszélgetésre hivatkozva.

Kórház a célkeresztben

Legkevesebb 17 ember meghalt csütörtökön, amikor rakétatámadás ért egy aleppói kórházat. A légicsapásban 14 beteg és három orvos vesztette életét – adta hírül az Ovosok Határok Nélkül (MSF) nevű nemzetközi szervezet, amely az al-Kudsz kórházat is támogatta. Helyi források szerint a támadás mögött – amely egyébként tűzszünet idején történt – szíriai vagy orosz harci gépek állhatnak. A szíriai hadsereg tagadta a vádakat. (BBC)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.