Az emberélet helyett inkább a pénz érdekli a hajótulajdonost

Több százezres kárra panaszkodik annak hajónak a tulajdonosa, amely kimentette a szíriai menekülteket a Földközi-tengeren. A 300 menekült – köztük 52 gyermek – a tengeren sodródott, amikor a luxushajó kapitánya észrevette, majd kimentette őket. Ezután azonban nem akarták elhagyni a hajót, a ciprusi rendőrségnek kellett meggyőznie őket a távozásról. Végül péntek reggelre rendeződött a helyzet.
A Salamis Filoxenia luxushajón egyébként 300 orosz turista utazott, akiknek következő célpontjuk Izrael lett volna. Ám a menekültek kimentése miatt őket most egy ciprusi szállodában kellett elszállásolni, és csak később tudnak továbbindulni.

Ezzel érvelt a hajótársaság ügyvezetője, Kikis Vassiliou is, aki szerint emberbaráti cselekedetük miatt több százezer eurós kárt szenvedtek. Maga a mentőakció sem volt könnyű,a tengeren vihar tombolt, mondta korábban a Cyprus Mail weblapnak.

Mint a BBC emlékeztet rá, idén drámai módon megnőtt a menekültek száma a Földközi-tengeren. Az elhúzódó észak-afrikai és a közel-keleti konfliktusok miatt egyre több ember dönt úgy, hogy az időjárás és a tenger veszélyeivel is dacolva, megpróbál a biztonságos bástyának számító Európába menekülni. A legtöbben Olaszországban és Máltán kötnek ki, de erős a nyomás az észak-afrikai spanyol enklávékon, Ceután és Melillán is.

Az ENSz Menekültügyi Főbiztossága arra emlékeztet, hogy húsz éve ez lehet a legrosszabb év a menekültek szempontjából: ha az év első felében mért számok - a tapasztalatok alapján - több mint megduplázódnak az év végére, akkor 700 ezer menekültet regisztrálnak idén a világon. Növekvő számban érkeznek a menedékkérők Szíriából, Irakból és más konfliktusövezetekből Európába, Észak-Amerikába, valamint az ázsiai–csendes-óceániai térség egyes részeibe.

Az UNHCR ma közzétett jelentése szerint 2014 első hat hónapjában tovább nőtt a világ ipari országaiban menedéket keresők száma. Elsősorban olyan emberekről van szó, akik a szíriai és az iraki háború, illetve az afganisztáni, eritreai és más fegyveres konfliktusok és instabilitás elől menekültek el.

Idén januártól június végéig 330 700 ember folyamodott menekült státusért. Ez a szám 24 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, s kevéssel a tavalyi második félévi adatokat is meghaladja (utóbbi hat hónapban az érintett országokban 328 100 kérelmet regisztráltak).

A jelentés figyelmeztet, hogy miután a történelmi tapasztalatok alapján a menedékkérők száma az év második felében rendre meghaladja az első hat hónap adatait, ebből kiindulva 2014-ben az év végéig akár 700 000 kérelmet is regisztrálhatnak az érintett országok hatóságai. Ha így lesz, az az elmúlt húsz év legnagyobb menedékkérő létszámát jelenti az ipari országokban, olyan léptékű beáramlást, amilyenre a kilencvenes évek jugoszláv háborúi óta nem volt példa.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.